back to top
2025. november 12. 19:03
További
    KezdőlapMotoGPAz LCR csapatfőnöke megvédte Chantrát, szerinte a visszatérését sem lehet kizárni

    Az LCR csapatfőnöke megvédte Chantrát, szerinte a visszatérését sem lehet kizárni

    Lucio Cecchinello úgy véli, Somkiat Chantra egy olyan kaliberű versenyző, akinek több idő kell ahhoz, hogy alkalmazkodjon az adott kategóriához. Ezt a folyamatot pedig a sérülései sem segítették. Az LCR csapatfőnöke úgy véli, egy sikeres Superbike-vb-s kitérő után a MotoGP-be is visszatérhet. Beismerte, hogy a Honda eredeti terve Ai Ogura volt, majd hosszasan méltatta a csapat leendő motorosát, Diogo Moreirát.

    Somkiat Chantra történelmet írhatott azzal, hogy első thai versenyzőként szerepelhetett a MotoGP-ben. Ez a kaland azonban nem a legfényesebbre sikerült. Rendre az utolsó helyek valamelyikén végzett, valamint a Portugál Nagydíjig bezárólag mindössze 7 pontot szerzett. Persze, a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy két alkalommal is sérüléssel bajlódott, aminek következtében öt versenyhétvégéről is lemaradt. Ennek ellenére Lucio Cecchinello, az LCR csapatfőnöke megvédte pilótáját.

    Így áll a MotoGP-tabella a Portugál Nagydíj után

    „Chantra a mintapéldája egy olyan versenyzőnek, akinek idő kell a tanuláshoz, és az új kategóriához való alkalmazkodáshoz – nyilatkozta a GPOne-nak. – Más versenyzők sokkal hamarabb elsajátítják azokat a vezetési technikákat, amelyeket megkövetel a MotoGP. Ez nem azt jelenti, hogy az olyan versenyzők, mint Chantra lassúak lennének, csak hosszabb adaptációs periódusra van szükségük. Tudom, hogy miről beszélek, nekem öt év kellett ahhoz, hogy megszerezzem az első győzelmemet a 125 köbcentiméteres kategóriában.”

    Cecchinello beismerte, hogy a Honda eredeti terve nem Chantra, hanem Ai Ogura volt. Ez azonban nem jött össze, hiszen a japán versenyző végül a Trackhouse-nál kötött ki. Az aranyszárnyasok ekkor válaszút előtt álltak, miszerint folytatják Takaaki Nakagamival vagy kipróbálják Chantrát.

    „Néha a gyártóknak kereskedelmi érdekeket is szem előtt kell tartaniuk a motorsportprogramon felül – magyarázta Cecchinello. – Ez teljesen normális, és Chantrát választották abban a reményben, hogy gyorsan hozzászokik a MotoGP-hez. Majd jött a kompartment szindróma a karján, illetve a térdszalagsérülése, ezek pedig természetesen nem segítették a tanulási folyamatot. Ezért döntött a Honda amellett, hogy Chantrát elviszi a Superbike-világbajnokságba, Moreirát pedig a MotoGP-be. Nem kizárt, hogy vissza fog térni, ha jól teljesít a Superbike-vb-n.”

    Espargaró állítja, Chantra elég jó a MotoGP-hez, viszont nincs könnyű helyzetben

    Johann Zarco csapattársa tehát Moreira lesz 2026-ban. A brazil minden bizonnyal remek ajánlólevéllel fog érkezni a királykategóriába, hiszen Valenciában világbajnoki címet ünnepelhet. Jelenleg 24 ponttal vezet Manuel González előtt, így már fél kézzel fogja azt a bizonyos világbajnoki trófeát. Cecchinello róla is szót ejtett.

    „Őszintén csodálom Moreira természetes tehetségét – mondta. – Bármilyen motoron gyors, beleértve a motokrosszt, a supermotot vagy a flat tracket. Úgy tudja ezeket vezetni, mint a világ legjobbjai. Lenyűgöző a sebessége. Az idei évben a Moto2 legjobb versenyzőjeként bizonyított, mindezt a döntő szakaszban. Most mindenki egy remek debütálást vár tőle. Én viszont az első évben nem szeretném magasra tenni az elvárásokat, mert a MotoGP egy komplex és nehéz kategória.”

    Zarco szerint Chantra nem állt készen a MotoGP-re, viszont Moreira meg fogja tudni tartani a helyét