Mattia Pasinit vasárnap kiengedték a kórházból, miután két nappal korábban agyrázkódást szenvedett Valentino Rossi háziversenyén. A 40 éves pilóta csodának nevezte, hogy ennyivel megúszta a bukást, amelyet követően honfitársával is beszélt.
Múlt pénteken és szombaton tizenegyedik alkalommal rendezték meg Valentino Rossi háziversenyét, a 100 km dei Campionit, vagyis a „Bajnokok 100 km-ét”. Az eseményen szerencsére nem történt nagyobb baj, amit azért kell kihangsúlyozni, mert az első napon volt egy komoly aggodalomra okot adó bukás, és Mattia Pasinit mentőhelikopterrel szállították el.
Talmácsi Gábor egykori ellenfeléről szerencsére azóta pozitív hírek érkeztek, vasárnap pedig el is hagyhatta a kórházat. „Szerencsére most már jobban vagyok – nyilatkozta a GPOne-nak. – Reggel hazamentem, miután két napon át kórházban voltam. Elég nagy ütést kaptam. Két percig eszméletlen voltam, de aztán visszakapcsolták az adást.”
A Moto2-ben szabadkártyásként még idén is elinduló motoros arról is beszámolt, hogy mi okozta a bukást. Elmondása szerint Tito Rabat motorja elindult oldalra, és a hátsó kereke összeért az ő elsőjével, aminek következtében Pasini elesett, és a bal oldala nagy ütést kapott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem hibáztatja a spanyol versenyzőt, sokkal inkább a mentést dicsérte.
Rossi nyerte a sprintet saját versenyén, Talmácsi korábbi ellenfelét kórházba szállították
„Szeretném hangsúlyozni a Ranch orvosi csapata, nevezetesen a Berardi, valamint Lucidi doktor által elvégzett munkát, akiket az őrangyalaimnak tartok – fogalmazott. – Elővigyázatosságból helikopterrel Anconába szállítottak. Miután megérkeztem a kórházba, az összes vizsgálatot elvégezték rajtam, hogy lássák, súlyosabb lehet-e a sérülés.”
Végül megállapították, hogy Pasini agyrázkódással megúszta a történteket. Az olasz motoros ennek kapcsán megjegyezte, hogy rosszabbul is végződhetett volna az incidens, hiszen sokan voltak mögötte, azt pedig egyenesen csodának nevezte, hogy Thomas Chareyre ki tudta kerülni. Emellett a sisakját gyártó cégnek, az AGV-nek is hálálkodott, hogy a termékük kibírta az ütést, és megígérte, hogy az elkövetkezendő napokban a közösségi médiában mutat néhány képet.
Az is kiderült, hogy miután magához tért, és kommunikált az orvosokkal, Pasini a sprintet egyébként megnyerő Rossival is beszélt. „Vale örült, mivel ő is aggódott. Sajnálom, hogy a száz kilométeres [versenyen] nem tudtam elindulni, de jövőre újra megpróbáljuk” – utalt a páros viadalra, amelyet Francesco Bagnaia és Augusto Fernández duója nyert meg.
Miller kiesése után a „MotoGP-páros” nyerte Rossi háziversenyét, a házigazda nem ért célba
