back to top
2026. január 13. 16:48
További
    KezdőlapSuperbikeOliveira mindenkit türelemre intett, szerinte időre van szüksége, hogy felvegye a tempót

    Oliveira mindenkit türelemre intett, szerinte időre van szüksége, hogy felvegye a tempót

    Miguel Oliveira rámutatott, hogy a motor- és paddockváltás meglehetősen nagy kihívás, ezért időre és türelemre van szüksége ahhoz, hogy versenyképes legyen a Superbike-vb mezőnyében. A 31 éves pilóta csapattársával ellentétben nem fogalmazott meg konkrét célt.

    Ahogyan arról nemrég beszámoltunk, Danilo Petrucci először beszélt a BMW-s tesztjéről, illetve a következő szezonról, pontosabban először hozhatták nyilvánosságra az interjúját, hiszen tavaly év végéig ezt tiltotta a szerződése. Ugyanez vonatkozott csapattársára, Miguel Oliveirára, aki szintén megosztotta gondolatait a közvéleménnyel.

    Petrucci megtörte a csendet, elárulta, mi lesz a célja a BMW versenyzőjeként

    A portugál motoros 2011 óta volt része a gyorsaságimotoros-vb paddockjának, az elmúlt hét évben pedig a MotoGP-ben versenyzett. Azonban az idei évre kiszorult az ottani mezőnyből, így 2026-ban a Superbike-világbajnokságban, a bajor márkánál fog versenyezni. Mindez nyilvánvalóan igencsak nagy váltást jelent számára.

    „Nagyon izgatott vagyok – nyilatkozta a Superbike-vb hivatalos honlapjának. – Ez mindenképpen nagy változás, de rendkívül motivált vagyok, hogy új fejezetet nyissak a pályafutásomban. A motorváltás már önmagában is nagy változás, de a paddockváltás és az új emberekkel történő találkozás szintén egy újabb kihívás. Ugyanakkor tényleg hiszem, hogy a legjobbak fognak körülvenni, és a csapat biztosan segíteni fog, hogy elég hamar felvegyem a tempót.”

    Petruccihoz hasonlóan Oliveira sem tudott részt venni a tavalyi szezonzárót követő első jerezi teszten, mivel a MotoGP akkor még bőven zajlott. Novemberben viszont már fel tudott ülni az M1000RR-re, és nyolcadikként zárta a tesztet, amiből persze nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Az ötszörös MotoGP-futamgyőztes mindenkit türelemre intett.

    Oliveira debütált a BMW-vel, Alex Lowes volt a leggyorsabb a Superbike-vb jerezi tesztjén

    „Mivel nagy váltásról van szó, az embernek a vezetési stílusában alkalmazkodnia kell a technikai részletekhez, az biztos, a motorozási pozíció is más, és ez meghatározza a pályán választott ívet, a fékezést, a gázadást, a gumikat – magyarázta. – Minden nagyon más. Azonban úgy vélem, csak egy kis időre és türelemre van szükség, hogy felvegyem a tempót, és elkezdhessek azon gondolkozni, hogy versenyképes legyek.”

    Oliveira és Petrucci egy hete Portimãóban gurultak pályára a BMW utcai motorjával. Ami a továbbiakat illeti, január végén előbb Jerezben, majd ismét az Autódromo Internacional do Algarve-on lesz hivatalos teszt, hogy aztán februárban már Phillip Islanden, a szezonnyitó helyszínén záruljon a felkészülés. Ami pedig az idényt illeti, csapattársával ellentétben a 31 éves pilóta nem fogalmazott meg konkrét, helyezésre vonatkozó célokat.

    „Valamelyest versenyről versenyre kell haladnunk – vélekedett. – Elég nagy nyomást jelent olyan csapathoz kerülni, amely az előző két idényben világbajnok lett, az biztos. Képesnek kell lennem felvenni a tempót, és el kell érnem azt a versenyképes szintet, ahol megfelelhetek az elvárásaimnak. Ez a célom.”

    A BMW főnöke egyelőre nem a teljesítménye miatt tartja „jó minőségnek” Oliveirát