Albert Valera ügyfeleiről beszélt. Szerinte az Aprilia egy igazi csemege lett az átigazolási piacon, és többek szemében is egy kapós ajánlat lehet, még Jorge Martín számára is. Pedro Acosta kapcsán pedig elárulta, a VR46 is egy lehetőség, de egy gyári ülés az elsődleges céljuk. Úgy véli, nincs értelme várni a motorokra, hanem a humán erőforrásban kell bízniuk.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, csütörtökön első gyári alakulatként mutatkozott be az Aprilia. Az eseményen természetesen a noalei gyártó teljes vezetősége, valamint a versenyzők is ott voltak. Mint ahogyan az az Albert Valera is a helyszínen tartózkodott, akinek Jorge Martín és Pedro Acosta menedzsereként az idei szezonban is fontos feladatai lesznek.
Idén képesek lesznek a világbajnoki címért harcolni? – bemutatkozott az Aprilia (képek)
Martín a tavalyi szezon során már felkorbácsolta az indulatokkal azzal, hogy idő előtt szeretett volna kilépni a szerződéséből, ám végül kihátrált ebből. Azóta megváltozott az előjel, a motorbemutatón pedig elárulta, a győzelem sincs kizárva, ha teljesen formába tudnak lendülni, és meg tudja találni az érzést. Ennek ellenére nem nehéz azt belelátni, hogy a spanyol távozik az év végén. De természetesen ennek ellenkezőjét sem lehet elvetni.
„Azt gondolom, hogy jelenleg az Aprilia a második legjobb motor a Ducati mögött – nyilatkozta Valera a Motorsport.com-nak. – Azt is tudom mondani, hogy egy szinten vannak. Igazi csemege lett minden versenyző számára, és megmutatták, hogy ők egy remek család, és egy nagyszerű projekten dolgoznak. Az előző év viszontagságai után láthattuk, hogy ugyanúgy kezelik Jorgét, ha nem jobban. Ismét bíznak benne, úgyhogy azt tudom mondani, hogy az Aprilia rengeteg pilóta számára egy favorit opció. Jorge számára is.”
Az Aprilia vezére szívesen kivárna, de a riválisok „rengeteg pénzt” kínálnak a versenyzőinek
Acosta számára sem mindegy, hogyan fog alakulni az elkövetkezendő időszak. A spanyol versenyző KTM-mel kötött szerződése szintén le fog járni az idény végén, a VR46 csapatmenedzsere, Pablo Nieto pedig korábban álomszerűnek nevezte az esetleges transzfert. Valera szavaiból kiindulva ez egy valós opció, de ők sokkal többre vágynak.
„Ahogyan mondtam, az Aprilia mellett a Ducatinak van a legjobb motorja, úgyhogy miért ne? – tette fel a költői kérdést. – Ez egy lehetséges opció. Nyilvánvaló, hogy minden versenyző gyári ülésre ácsingózik, és nekünk is ez az elsődleges. De ha ez nem jön össze, akkor is számításba kell vennünk B- és C-tervet. Az első számú célunk, hogy gyári helyekért harcoljunk, legyen az a Ducati vagy egy másik alakulat.”
Acosta mások beállításaival is gyors tud lenni, de ez fordítva már nem igaz, véli mérnöke
Valera arra is válaszolt, mikor szeretné biztossá tenni ügyfelei jövőjét. „Alig várjuk, hogy teszteljük a 2027-es motorokat. Ez kicsit olyan lesz, mintha a sötétben lövöldöznénk, mivel új szabályrendszer jön, és az alapoktól kell építkeznünk. Esélyt kell adnunk, és bíznunk kell azokban az emberekben, akik a csapatot alkotják. Az lesz a kulcs, hogy minden versenyző megválogassa azt a humán erőforrást, akivel együtt akar dolgozni 2027-ben és 2028-ban. Olyanokat, akik jobb konstrukciót tudnak neki biztosítani, és boldogabbá tudják tenni. Az elmúlt évekkel szemben nincs értelme kivárni azt, hogy milyenek lesznek a motorok. Úgy gondolom, gyorsan fog mozogni a piac, és sok versenyző sorsa el fog dőlni az első néhány versenyen.”
