Marco Bezzecchi simán nyerte a Thai Nagydíjat Pedro Acosta és Raúl Fernández előtt. Marc Márqueznek lehetett volna esélye a pódiumra, ám defektjével eldőlt, hogy a Ducati 88 főfutam után először nem áll dobogóra.
A Moto3 és a Moto2 futama után a MotoGP főversenyével zárult a Thai Nagydíj zárónapja. A pole pozícióból ezúttal is Marco Bezzecchi indulhatott, mellőle pedig Marc Márquez és a bemelegítésen egyébként vállfájdalmakkal küszködő Raúl Fernández várhatták a piros lámpák kialvását, míg a sprintet megnyerő Pedro Acosta ismét hatodikként kezdett. A gumiválasztás teljesen egyhangú volt, hiszen előre mindenki lágy, hátra pedig kemény keveréket tett. A kezdés pillanatában a levegő hőmérséklete 34, az aszfalté pedig 55 fokos volt.
Bezzecchi a bukása ellenére megverte Marc Márquezt, Bagnaia a Q1-ben ragadt az első idei időmérőn
Bezzecchi ezúttal remekül rajtolt, ahogyan Márquez és Fernández sem vesztettek pozíciót, Jorge Martín viszont feljött a negyedik helyre Fabio Di Giannantonio elé. Francesco Bagnaia szintén jól kezdett, és miután agresszívan elment Ai Ogura mellett, a tizedik pozícióban fejezte be az 1. kört.
WE ARE GOOOO IN #MotoGP! 🚥
Perfect start by Bez so far! #ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/nHhAZ4HM7x
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2026
Még ugyanebben a körben előbb Fernández előzte meg Márquezt, majd Martín is bebújt mellé az utolsó kanyarban, ám a kigyorsítás a gyári Ducati pilótájának sikerült jobban. A következő körökben Bezzecchi kezdett ellépni az élen, ahogyan Fernández és Márquez között is nőtt a különbség.
Almost an Aprilia 1-2-3 after the first lap 🤯#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/ezPplz86pp
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2026
A 4. körben Martín ismét elszánta magát, és a 3-as kanyarban bevetődött Márquez mellé, amivel feljött a harmadik pozícióba, miközben mögöttük Acosta is maga mögé utasította Di Giannantoniót. Sőt, a gyári KTM motorosa az utolsó kanyarban szintén elment a címvédő mellett, aki ezúttal nem tudott visszatámadni.
This is not a video from yesterday, promise 👀@37_pedroacosta overtakes @marcmarquez93 ⚔️#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/MaAPHh0Al3
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2026
A 21 éves versenyző ezután Martínt is utolérte, és a 8. kör végén bevetődött mellé, ám a kigyorsításon visszaállt a sorrend. Hasonló forgatókönyv játszódott le a következő kör 3-as kanyarjában, miközben Márquez visszaért rájuk. Az utolsó kanyarban újból megismétlődött ez a csata, majd a 3-asban Acosta maradt Martín előtt, ám Márquez mindkettőjüket megelőzte, igaz, a KTM-et nem sokáig tudta maga mögött tartani.
🤯 @marcmarquez93 takes advantage and goes from 5th to 3rd #ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/oBQ6pFGyJF
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2026
Ezt követően az élmezőnyben hosszú időre bebetonozódtak az állások, és a középmezőny szolgáltatott némi izgalmat. Ogura előbb Brad Bindert, majd Bagnaiát utasította maga mögé. Előrébb Joan Mir üldözte Di Giannantoniót, majd a 19. kör végén be is ment mellé, és sikerült megtartania a hatodik pozíciót.
A Top 6 spot for @JoanMirOfficial 👊#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/oXK1eansDC
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2026
A hajrára fordulva Fernández tempója jelentősen visszaesett, miközben csapattársa Álex Márquezt is megelőzte. Utóbbi bátyjával pedig megtörtént a dráma, ugyanis hátsó defektet kapott, és az is bravúr volt, hogy motoron tudott maradni, ám ez nem változtatott azon, hogy kénytelen volt feladni a viadalt. Ezzel pedig lényegében eldőlt, hogy megszakad a Ducati királykategóriás rekordot jelentő, zsinórban 88 dobogós sorozata. A Márquez család katasztrofális napot zárt, hiszen a Gresini motorosa bukott,
NO WAY@marcmarquez93 IS OUT AFTER A MASSIVE PROBLEM 🤯#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/mpADDjvB7m
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2026
A 22. körben Mir előbb jelentősen visszaesett, majd technikai hiba miatt ő is kiállt. Előrébb Acosta dűlőre vitte a küzdelmet Fernández ellen, így feljött a második helyre. A Trackhouse másik versenyzője viszont 9rülhetett, hiszen Di Giannantonio mellett elmenve már az ötödik pozícióban motorozott. Hátrébb Binder Bagnaiát előzte meg.
PROBLEMS TOO for @JoanMirOfficial 🤯#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/SdmVwlpDAy
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2026
Bezzecchi diadalához egy pillanatig sem fért kétség, és végtelenül sima rajt-cél győzelmet aratott Acosta és Fernández előtt. Martín beállította az Apriliával elért legjobb helyezését, mögöttük pedig Ogura, Di Giannantonio, Binder és a Bagnaiát lehajrázó Morbidelli lett a sorrend.
A MotoGP burirami főfutamának végeredménye
Marco Bezzecchi bounces back to win ahead of @37_pedroacosta and @25RaulFernandez 🙌#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/cPICQKjo33
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2026

