Történelmi szinten katasztrofális szezonrajtot produkált a Yamaha a Thai Nagydíjon, aminek következtében a versenyzőik nem nyilatkoztak. Helyettük Paolo Pavesio, a versenyrészleg ügyvezető igazgatója magyarázkodott.
A Yamaha az idei évre szakított saját hagyományaival, és a MotoGP többi csapatát követve sornégyesről V4-es motorblokkra váltott. A szurkolók egy része bízott a projekt korai sikerében, ám a tesztek egyértelműen megmutatták, hogy a hangvillások nehéz időszak elé néznek. Azonban mindig más, amikor mindez valós versenykörülmények között is bebizonyosodik.
Márpedig a Thai Nagydíjon ez megtörtént, ráadásul olyan módon, ami soha korábban nem fordult elő az ivataiakkal idénynyitón: a négy motor mindegyike az utolsó hat hely egyikén végzett, már ami a célba ért pilótákat illeti: a sort a gyári páros vezette, utánuk jött a teljesen elveszett Maverick Viñales, majd a Pramac pilótái következtek, akik csak a Fermín Aldeguert helyettesítő, a mezőnyből messze lefelé kilógó Michele Pirrót tudták felülmúlni.
Fabio Quartararo és Álex Rins ugyan pontot szereztek, de hozzá kell tenni, hogy ha Álex Márquez bukása, valamint Marc Márquez és Joan Mir problémája közül legfeljebb csak az egyik következik be, akkor a Yamaha pont nélkül maradt volna. Mindezt úgy, hogy mind a négy motorral sikerült célba érni, tehát még a saját kiesésükkel sem takarózhatnak.
Bezzecchi utcahosszal nyert, Marc Márquez drámája után megszakadt a Ducati brutális sorozata
Ha pedig ez nem lenne elég, a hangvillások sok szempontból nagyon le vannak maradva az élmezőnytől. A legelőrébb végző Quartararo is több mint fél percet, egészen pontosan 30,823 másodpercet kapott a futamgyőztes Marco Bezzecchitől. Emellett a francia motoros 338,5 km/h-s végsebessége messze elmarad egyes Ducatikétól és Apriliáktól, amelyek 345 km/h-t tudnak, a másik három motorosról nem is beszélve.
A leintés után a helyszínen dolgozó újságírók meglepve tapasztalhatták, hogy a Yamaha versenyzői nem jelennek meg az ilyenkor szokásos sajtóbeszélgetések helyszínén. Bár ennek hátteréről még nem jött hivatalos magyarázat, de minden bizonnyal a pilóták nem a saját ötletük nyomán cselekedtek így. Helyettük Paolo Pavesio, a Yamaha Motor Racing ügyvezető igazgatója nyilatkozott.
„Úgy vélem, jelenleg az a helyes, ha én magyarázom el, hol tartunk – fogalmazott. – Olyan ponton vagyunk, hogy látjuk a minket a leggyorsabb versenyzőktől elválasztó különbséget, és egy nagy hegyet kell megmásznunk. Ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni, nincs varázsszer. Minden alkalommal, amikor pályára megyünk, új dolgokat fedezünk fel.”

