2024. március 28. 21:31
KezdőlapMotoGPÓriási Ducati-dráma után a címvédő utolsó körös előzéssel győzött a történelmi MotoGP-futamon

Óriási Ducati-dráma után a címvédő utolsó körös előzéssel győzött a történelmi MotoGP-futamon

Rendkívül izgalmas sprintversenynek lehettünk tanúi a királykategória történetében először. Francesco Bagnaia hatalmas csatát vívott Jorge Martínnal, és végül megszerezte a győzelmet.

Marc Márquez rajtelsőségével indult a MotoGP történetének első sprintfutama. A spanyol klasszis hatalmas idővel kvalifikálta magát a rajtrács legelőkelőbb pozíciójába, mellőle a tavalyi világbajnok, Pecco Bagnaia és a Pramac Ducati versenyzője, Jorge Martín indulhatott.

Marc Márquez szenzációsan kapta el a rajtot, ám a hatodik helyről induló Enea Bastianini még nála is jobban. Az első pár kanyart követően a spanyolt már három Ducati üldözte, ám csapattársa nem volt ilyen szerencsés, már az első körben bukott, és magával sodorta a francia, Fabio Quartararót is.

Nem kellett sokat várni a futam újabb drámájáig, hiszen Luca Marini pár perccel később aláfordult Bastianininek, mindketten kiestek a versenyből, de a gyári Ducati pilótája nehezen hagyta el a kavicságyat. A Mooney VR46 csapat drámája tovább folytatódott, mert Marco Bezzecchi nagy felzárkózása közben szintén eldobta a motort.

Az élen eközben Jorge Martín diktálta a tempót, mögötte Bagnaia érkezett, és Jack Miller lemaradása is csekély volt tavalyi csapattársához képest. Quartararónak sikerült visszaállnia a versenybe, a 8. körben már a 10. helyen haladt.

Miller fél másodperccel volt gyorsabb a teljes mezőnynél, így gyorsan áthámozta magát Bagnaián, és Martín nyomába eredt. Mögöttük hasonló lendülettel érkezett Miguel Oliveira. Bastianinit közben az orvosi központba szállították, további kivizsgálásra.

A futam feléhez érkezve Martín és Miller biztonságosnak mondható előnyt motorozott ki. Az ausztrál végül megunta az üldöző szerepét, és amint lehetősége nyílt rá, elment Martín mellett, de a spanyol sem volt rest, azonnal visszavette az első pozíciót.

Három és fél körrel a vége előtt Martín begyújtotta a rakétákat, de mögötte csupa nagy nevekből álló vonat érkezett. Bagnaiai megelőzte a második helyen haladó Millert, majd egy Espargaró-Viñales csatának is tanúi lehettünk. Nem kímélték egymást az Aprilia versenyzői.

Az utolsó két körre fordulva Martín előnye Bagnaiával szemben 6 tizedre nőtt, eközben Marc Márquez kettős előzést mutatott be Millerrel és Oliveirával szemben. Bagnaia azonban a szélárnyékot kihasználva ráfutott a hibázó Martínra, de végül nem sikerült megelőznie.

A két éllovas ellógott az üldöző bolytól, mögöttük azonban hatalmas csata zajlott a harmadik helyért. Bagnaia az utolsó fél kör kezdetén átvette a vezetést, míg Oliveira elrontott egy ívet, így Márquez átvette tőle a harmadik helyet.

Végül a nem mindennapi csatákat tartogató sprintversenyt Francesco Bagnaia sikeresen behúzta, a második helyen Martín haladt át a célvonalon, majd a pole-ból induló Marc Márquez érkezett meg a harmadik helyen.

A sprintfutam végeredménye: