2024. március 28. 13:37
KezdőlapHírekRossi: Kígyókat tenyésztettem, amelyek az első adandó alkalommal lecsaptak rám

Rossi: Kígyókat tenyésztettem, amelyek az első adandó alkalommal lecsaptak rám

Valentino Rossi beszélt akadémiája alapításának körülményeiről, és elárulta, lényegében Marco Simoncelli volt az első növendék. A hétszeres MotoGP-világbajnoknak azonban később olyasmivel kellett szembesülnie, amire nem számított.

Valentino Rossinak nemcsak szenzációs eredményei miatt jelentős az öröksége a MotoGP-ben, hanem versenyzői akadémiája révén is, amely aztán csapattá nőtte ki magát, és Francesco Bagnaia személyében egy világbajnokot is kinevelt. Az olasz versenyző felidézte a VR46 névre keresztelt utánpótlás-nevelő szervezet alapításának körülményeit.

Maga a csapat 2014-ben indult el először, akkor még a Moto3-as bajnokságban, ám az akadémia régebb óta működött. Sőt, Rossi már akkor is próbált segíteni egy fiatal tehetségen, amikor maga a szervezet még nem is létezett. Ez a pilóta pedig nem volt más, mint Marco Simoncelli, akiről honfitársa már korábban is elmondta mindezt.

Valentino Rossi: A felszín alatt – 2. rész – Az Akadémia megalapítása

Az akadémia körülbelül tíz évvel ezelőtt jött létre – nyilatkozta Rossi a Geopop Pop Corner című műsorában. – Az egész elég esetlegesen indult Marco Simoncellivel, aki az első versenyzője volt az akadémiának, bár az még nem is létezett. Egy nehéz időszakában segítséget kért tőlem. Marco jó ember volt, és jól érezte magát velünk.”

Maga az ötlet egyébként már ennél is hamarabb megfogant a most 43 éves versenyző fejében. Akkoriban járt a csúcson, és igyekezett segítséget nyújtani a fiatalabb generációnak, ezzel párhuzamosan pedig ő is jobban érezte magát. Az első nagy sikert aztán Simoncellivel érték el, akinek a sorsa később tragikusan alakult, hiszen a 2011-es Malajziai Nagydíjon életét vesztette, miután többek között pont Rossi motorja találta el.

Ma 11 éve hagyott itt minket Marco Simoncelli

2006-2007-ben kezdtük el – emlékezett vissza a Doktor. – Már hosszú évek óta versenyeztem, és azt mondtam, hogy szeretnék valakit, aki társaságot nyújt nekem, és ezzel párhuzamosan egy világbajnok pilótával versenyezhet együtt az edzéseken, hogy megismerje ezt a szintet, és erősebbé váljon. Aztán jött Marco története, megnyertük a világbajnokságot, majd sajnos megtörtént a baleset.”

Simoncelli azonban talán megadta a lendületet, hogy az akadémia formálisan is létrejöjjön. Rossi mellett alapvetően hárman játszottak ebben hatalmas szerepet, akik mára a VR46 csapat edzőjeként, valamint csapat-, illetve vezérigazgatójaként tevékenykednek. Az alapítás után hamar beindult a projekt, és sorra érkeztek a tehetséges olasz versenyzők.

Annyira élveztük az élményt, hogy Carlo [Casabiancával], Uccio [Saluccival] és Albi [Alberto Tebaldival] azt mondtuk, hogy más versenyzőknek is segítünk – magyarázta Rossi. – Azonban ilyet még senki nem csinált korábban, így nem tudtuk, hol kezdjük. Aztán jött [Franco] Morbidelli, az öcsém, Luca [Marini], majd a többiek.”

A legnagyobb név azonban egyértelműen Bagnaia, aki 2018-ban megszerezte a csapat eddigi egyetlen világbajnoki címét a Moto2-ben, és ami még fontosabb, idén a királykategóriában is felért a csúcsra. Ő, valamint a csapat színeiben egyébként soha nem versenyző Morbidelli már Rossi utolsó éveiben is a mester fölé nőtt, amire az alapító egyáltalán nem számított.

Embed from Getty Images

Egy idő után probléma merült fel, mert ezek a versenyzők annyira erősek lettek, hogy a riválisaimmá váltak – idézte fel saját karrierjének utolsó éveit. – Soha nem gondoltam volna, hogy ez kicsúszik a kezemből. Kígyókat tenyésztettem az anyaméhemben, amelyek lecsaptak rám, amint tudtak.”