kedd, augusztus 16, 2022
MotoGP - 🇬🇧 Brit Nagydíj
MotoGP - 🇦🇹 Osztrák Nagydíj
Superbike - 🇨🇿 Most 1.verseny
Superbike - 🇨🇿 Most 2.verseny
Superbike - 🇫🇷 Magny-Cours 1.verseny
EWC - 🇯🇵 Suzuka 8h
🇬🇧 Brit Superbike - Thruxton 1
KezdőlapMoto2Canet: Közel álltam ahhoz, hogy visszavonuljak

Canet: Közel álltam ahhoz, hogy visszavonuljak

Mentális nehézségeiről beszélt a spanyol médiában Arón Canet. Ennek a legmélyebb pontja az volt, amikor majdnem visszavonult.

- Hirdetés -

Moto3-as harmadik, majd második helyei után Arón Canet az utóbbi időben kezdi megvetni a lábát a Moto2-ben is. A még mindig nem egészen 23 éves spanyol bár futamot még nem tudott nyerni 2022-ben, stabil teljesítményének köszönhetően negyedik összetettben. Bár a Holland TT-n végül nem is tudott elindulni, lemaradása így sem ledolgozhatatlan, 36 pont a vezető Vietti-Fernández kettős mögött.

Mentális problémái akkor kezdődtek, amikor 2020-ban, első Moto2-es szezonjában mindössze a 14. helyen zárt. Dobogóra egyszer sem állhatott, pole-ja is csak egy volt.

- Hirdetés -

Úgy éreztem, nem adtam bele mindent” – mondja Canet. “Nem jöttem ki jól magammal, emiatt pedig beszéltem is az asszisztensemmel. Ő azt mondta: ha így érzed, hagyd a fenébe, majd keresünk más dinamikákat. Ekkor még olyan hülyeségek is eszembe jutottak, hogy visszavonulok. Közel voltam ehhez, de legalábbis egy szünethez. Aztán viszont el tudtam ezt engedni, és találkoztam az edzőmmel, és vele elkezdtem rengeteget dolgozni. Az edzés nekem egyébként is segít letenni a mentális stressz nagyon nagy részét. Ilyenkor tudok pihenni, és ezt nagyon élvezem.

Az említett Moto2-es éven kívül viszont Canet szembesült már problémákkal a kicsiknél is. “Volt, hogy napi 15-20-szor álltam rá a mérlegre és mértem meg magam. Bulimiás lettem, nem aludtam rendesen, szédültem, sokszor falfehér voltam. Emlékszem, néha olyan hülyeségeken vesztem össze a csapattal, hogy nem ettem. Nagyon rosszul voltam. Azóta viszont ezen túl vagyok, elég, ha heti egyszer ráállok a mérlegre. Ez önbizalmat ad, hogy jól vagyok fizikailag. Jönnek az eredmények is, szóval minden rendben.

Canet életében fontos szerepet játszott nagyapja, Alfonso. Az ő elvesztését is nehezen viselte. “Az életem egyik legfontosabb szereplője volt, hasnyálmirigy-rákban halt meg. Nagyon kemény volt látni egy vidéki, földeken edződött, kőkemény férfit sírni látni. Azt mondta, ne éljek úgy, mint ő, hogy mindent csak megspórolok.

Boldog és kiegyensúlyozott jelen

Bár Canet útját kiesések is szegélyezik, ötször már dobogóra is állhatott 2022-ben. Nem akárkitől tanulhat, csapatfőnöke ugyanis a kétszeres 250-es világbajnok Sito Pons.

Nehéz ennyire jó szakemberekkel együtt dolgozni. Ilyenkor renszeresen rengeteg dolgot akarnak rád zúdítani. De még a főnököddel is meg kellene értetdned magad. Egyelőre hat versenyt teljesítettünk csak együtt, alakul még a kommunikáció. Meg kell még őt ismernem, de végsősoron mégiscsak egy kétszeres világbajnokról van szó. Így pedig üdvözlök bármilyen hasznos tanácsot, amit mond nekem.

SourceMarca
Varga Ákos
Varga Ákoshttps://p1race.hu
Valentino Rossin nőttem fel, és szerintem ő marad "A" kedvenc versenyzőm. De a MotoGP sem csak és kizárólag ő, hát még az egyetemes motorversenyzés világa! Gyárilag, az egyik végzettségem szerint olasz-spanyol szakos tanár vagyok, így be is tudjátok viszonylag könnyen lőni, merrefelé irányul alapvetően az érdeklődésem... :)