2024. április 19. 19:40
KezdőlapMoto3Le Mans - Foggia meggyőző motorozással hozta a pénteki napot

Le Mans – Foggia meggyőző motorozással hozta a pénteki napot

A Leopard Racing nyitott legjobban a Francia Nagydíj első napján, Dennis Foggia nyerte a pénteki napot, megelőzve Izan Guevarát és csapattársát, Tatsuki Suzukit.

A Leopard Racing már az első etap elején jó köröket futott, Dennis Foggia 1:42.184-es időt ért el, amivel 0,277 másodperces előnyben volt csapattársával, Suzukival szemben, őket követte Andrea Migno az első háromban.

Kellemes időben tudták megtenni a legkisebb géposztály versenyzői  a hétvége első köreit. A versenyzők között ott volt a sérülése után visszatérő John McPhee, aki az első gyakorláson a 14. pozíciót szerezte meg.

A legtöbb Moto3 menő az első edzés során Q2-es időket motorozott, ez alól Ayumu Sasaki és Kaito Toba képzett csak kivételt. Utóbbi a 8-as kanyarban bukott a reggeli gyakorláson.

A Leopard Racing versenyzője, Dennis Foggia ott folytatta délután, ahol a délelőtti edzésen abbahagyta, és meggyőző teljesítménnyel húzta be a pénteki nap második etapját is. Az olasz 1:41.680-as időt ért el, ami 0,428 másodperces előnyt jelentett Izan Guevara előtt, csapattársa, Tatsuki Suzuki pedig a 3. pozícióban fejezte be az első napot összesítésben.

A bajnokságban vezető Sergio Garciának már kevésbé volt sikeres napja, hiszen éppen hogy befért az első 14 versenyző közé az FP2-n, de összesítésben a 15. helyen áll, így neki bele kell húznia az FP3-on, hogy automatikusan ott lehessen a szombati időmérő második fázisában.

Carlos Tatay tudott nagyot javulni a délelőtti idejéhez képest és Foggia mögött a második helyen végzett az FP2-n, összesítésben pedig a negyedik helyen áll.

A Q2-es helyekre még Masia, Migno, Bartolini, Yamanaka, Rossi, Sasaki, Holgado, Öncü, Moreira és Artigas értek oda összesítésben.

Többen buktak a pénteki edzéseken, többek között a bajnokságot vezető Sergio García.

Moreira, Öncü, Riu, Fellon, Rossi, Yamanaka és Furusató is szerencsétlenül jártak. Szerencsére minden versenyző megúszta komolyabb sérülés nélkül az eseteket.

Le Mans – Moto3 péntek szabadedzések összesített végeredménye:

1 D.FOGGIA Leopard Racing HONDA 141,680
2 I.GUEVARA GASGAS Aspar Team GASGAS 142,108
3 T.SUZUKI Leopard Racing HONDA 142,203
4 C.TATAY CFMOTO PruestelGP CFMOTO 142,326
5 J.MASIA Red Bull KTM Ajo KTM 142,348
6 A.MIGNO Rivacold Snipers Team HONDA 142,473
7 E.BARTOLINI Avintia Racing  KTM 142,552
8 R.YAMANAKA MT Helmets – MSI KTM 142,601
9 R.ROSSI SIC58 Squadra Corse HONDA 1’42.649
10 A.SASAKI Sterilgarda Max HUSQVARNA 1′42.678
11 D.HOLGADO Red Bull KTM Ajo KTM 142,733
12 D.ÖNCÜ Red Bull KTM Tech3 KTM 142,792
13 D.MOREIRA MT Helmets – MSI KTM 142,800
14 X.ARTIGAS CFMOTO PruestelGP CFMOTO 142,894
15 S.GARCIA GASGAS Aspar  GASGAS 143,021
16 K.TOBA CIP Green Power KTM 143,101
17 J.MCPHEE Sterilgarda Max HUSQVARNA 143,121
18 M.BERTELLE Avintia Racing  KTM 143,127
19 J.RUEDA Rivacold Snipers Team HONDA 143,308
20 J.KELSO CIP Green Power KTM 143,332
21 M.AJI Honda Team Asia HONDA 143,385
22 S.NEPA Angeluss MTA Team KTM 143,416
23 S.OGDEN VisionTrack Racing  HONDA 143,628
24 I.ORTOLÁ Angeluss MTA KTM 143,635
25 A.FERNANDEZ Red Bull KTM Tech3 KTM 143,731
26 L.FELLON SIC58 Squadra Corse HONDA 143,813
27 T.FURUSATO Honda Team Asia HONDA 143,924
28 G.RIU MALE BOE SKX KTM 144,111
29 A.CARRASCO BOE SKX KTM 144,981
30 J.WHATLEY VisionTrack Racing  HONDA 145,644