2024. március 29. 08:06
KezdőlapMotoGP20 éve indult a négyütemű MotoGP-korszak

20 éve indult a négyütemű MotoGP-korszak

2002. április hetedikén rendezték az 500-as királykategóriát leváltó MotoGP-korszak első versenyét az új, négyütemű 990-es gépekkel Japánban.

2001-ben lezárult egy 1949 óta tartó korszak, ugyanis ez volt az utolsó év, amikor a gyorsaságimotoros-világbajnokság legnagyobb géposztályában 500 köbcentiméteres motorokkal versenyeztek. Az utolsó 500-as szezon olasz diadalmenetről szólt. Valentino Rossi rögtön egy győzelemmel kezdett Szuzukában, majd meg sem állt a világbajnoki címig. Befejezni csak egy versenyt nem tudott, a többin pedig kettőt leszámítva kivétel nélkül dobogós pozícióban intették le. Mögötte is olaszokat találtunk az összetettben, ugyanis a szezont másodikként Max Biaggi, harmadikként pedig Loris Capirossi zárta.

2002-re érkezve tehát egy új korszak kezdődött, a motorosok alatt ugyanis 990 köbcentiméteres, négyütemű motorok dolgoztak. A négyütemű gyári motorok mellett egyébként ekkor még ott lehettek a mezőnyben a régi, kétütemű gépek is, 9-12 arányban.

A 2002-es szezon gyári motorjai
A 2002-es szezon gyári motorjai. Fotó: MotoGP Media

Az ismerkedés során a sors rögtön be is dobta a mezőnyt a mélyvízbe, ugyanis az első futamot rögtön a csuromvizes japán pályán futották. A szezon aztán pontosan úgy indult, ahogy a 2001-es befejeződött: Valentino Rossi-győzelemmel. A Doktor a Repsol Honda motorján már eleve a pole-pozícióból is indulhatott, igaz, kimondottan gyengén rajtolt, így volt mit ledolgoznia az első méterek után.

Kiválóan kezdtek a japánok, a rajt után ugyanis Shinichi Itoh vezetett a Suzuki-tesztpilóta Akira Ryo előtt, akit aztán Olivier Jacque követett. Rossi mellett, aki ekkor csak ötödikként haladt, ugyancsak rajtavesztett az induláson Capirossi és Biaggi is. Capirex végül a második rajtkockából indulva kilencedik lett, Biaggi pedig nagyon hamar ki is esett.

A verseny későbbi szakaszában aztán egy három-négy, néha hatfős boly küzdött a győzelemért. Ez Ryo, Rossi, Itoh, Checa, Ukawa és Abe között zajlott, különféle leosztásban.

A végeredmény

A végére aztán Ryo és Rossi tudott kiemelkedni ebből a vonatból, és ők küzdöttek meg a győzelemért. A szabadkártyás Ryo kiválóan versenyzett, de végül meg kellett hajolnia Suzukiján Rossi teljesítménye előtt. A 16. körben aztán Rossi az élre állt, és onnantól már nem is adta át a vezetést Ryónak. A japán végül 1,5 másodperces hátrányban futott be a második helyen – szabadkártyásként. A dobogót végül Carlos Checa tette teljessé, aki két japánt, Shinichi Itót és Norifumi Abét tartotta maga mögött ezért a pozícióért.

Barros és Nobuatsu Aoki még körön belül fejezték be a futamot, azonban Laconitól lefelé mindenki kört kapott. Összesen tizenketten fejezték be a versenyt. A versenyt pedig teljes egészében meg is tekinthetitek a MotoGP Facebook-oldalára feltöltött felvételen, angol kommentárral.

A szezon első versenyét tehát Rossi egy négyütemű motorral nyerte meg, és később ez igaz volt a szezon összes többi hátralévő futamára. Alex Barros egyébként a szezon közben, négy futammal a vége előtt kapta meg a kétütemű NSR500-as helyett a négyütemű RC211V-t. Valentino Rossi sikere az első négyütemű motorral aratott futamgyőzelem volt Giacomo Agostini 1976-os nyugatnémet első helye óta.

A 2002-es Japán Nagydíj végeredménye:

1 Valentino ROSSI Repsol Honda Team HONDA 49’32.766
2 Akira RYO Telefonica Movistar Suzuki SUZUKI 1.550
3 Carlos CHECA Marlboro Yamaha Team YAMAHA 8.353
4 Shinichi ITOH Team HRC HONDA 10.829
5 Norick ABE Antena 3 Yamaha d’Antín YAMAHA 20.423
6 Alex BARROS West Honda Pons HONDA 32.259
7 Nobuatsu AOKI Proton Team KR PROTON KR 39.633
8 Regis LACONI MS Aprilia Racing APRILIA 1 kör
9 Loris CAPIROSSI West Honda Pons HONDA 1 kör
10 Daijiro KATOH Fortuna Honda Gresini HONDA 1 kör
11 Tetsuya HARADA Pramac Honda Racing Team HONDA 1 kör
12 John HOPKINS Red Bull Yamaha WCM YAMAHA 5 kör
Nem értek célba:
Tohru UKAWA Repsol Honda Team HONDA 3 kör
Shinya NAKANO Gauloises Yamaha Tech 3 YAMAHA 4 kör
Jeremy McWILLIAMS Proton Team KR PROTON KR 5 kör
Sete GIBERNAU Telefonica Movistar Suzuki SUZUKI 9 kör
Olivier JACQUE Gauloises Yamaha Tech 3 YAMAHA 9 kör
Kenny ROBERTS Telefonica Movistar Suzuki SUZUKI 15 kör
Max BIAGGI Marlboro Yamaha Team YAMAHA 15 kör
Jurgen vd GOORBERGH Kanemoto Racing HONDA 17 kör
Garry McCOY Red Bull Yamaha WCM YAMAHA 19 kör
ForrásFacebook