2024. április 16. 22:09
KezdőlapMotoGPBagnaia idén először az első sorban

Bagnaia idén először az első sorban

A döcögős kezdés után végre révbe ért a gyári Ducati versenyzője, Pecco Bagnaia. A 3. helyről kezdi az austini futamot.

A tavalyi szezon második felében az olasz zsinórban 5 pole pozíciót szerzett. Idén a 4. versenyig kellett várni az első soros indulásra. A ducatik most nagyon odatették magukat. Vajon mitől ilyen erősek?

Bagnaia maga mondja el:

„Ebben a motorban nagyon sok lehetőség van, de nyilván ha valami újjal találkozol, egyértelmű, hogy többet kell rajta dolgozni.” – idézi az olaszt a Speedweek.com.

„A szezon elején nagyon sokat dolgoztam, és kissé fáradt is voltam. Az argentin futam volt az első, amikor csak azon dolgoztam, hogy jól érezzem magam a motoron. Az első szabadedzéstől kezdve folyamatosan fejlődtünk. A negyedik szabadedzés másodikon kifutásakor már nagyszerűen éreztem magam. Bizakodó voltam, hogy az időmérőn is egy jó időt futok majd. A verseny nagyon nehéz lesz. Szerencsére kevesebb a hupli, ami nagy előny, és használt gumikon is képes vagyok konstans teljesítményt nyújtani. Biztosan jó versenyt futunk majd a többiekkel. Tavaly természetesen ezekkel a huplikkal voltak leginkább problémáink. A motor féktávon és a kigyorsításokon is nagyon erős. Az új bőrruha miatt pedig a széllel sincs többé gondunk. Nagyon szépen ki tudjuk használni az íveket a gyors kanyarokban, ami biztonságot ad. A mezőnyben pedig nem én vagyok az egyedüli ducatis, 8-an vagyunk.”