2024. március 29. 10:35
KezdőlapMotoGPOliveira: Problémák vannak a gumival

Oliveira: Problémák vannak a gumival

A jerezi tesztnap nem éppen az elképzelései szerint alakult Oliveirának: a csapattársánál is több, mint egy másodpercet kapott.

A 27 éves versenyző 65 kört tett meg az előző futamnak otthont adó jerezi pályán, de mindössze a 21. időeredményt tudhatja magáénak. A teszt legeredményesebb pilótájánál, Johann Zarcónál 1,183 másodperccel volt lassabb.

„Nehéz nap volt” – kezdi Oliveira.

„Mindig akkor akadt gondunk, amikor friss gumival indultam ki a pályára. Így semmit nem tudtunk megvalósítani abból, amit elterveztünk, sem a teljesítményt illetően, sem pedig a sebesség kapcsán. Ezen kívül kipróbáltunk egy könnyebb bőrruhát és egy új kipufogót is. Elég erősen rázkódik a motor, amit már vasárnap a versenyen is észleltünk, de a teszt teljesen más. Végre ténylegesen megbizonyosodhattunk arról, hogy valami nem stimmel. Egy vagy két dolgot találtunk, amin mindenképpen javítani kell a francia futamig.”