2024. március 29. 14:39
KezdőlapMotoGPBezzecchi: "Az első körökben bepisiltem a nadrágomba"

Bezzecchi: „Az első körökben bepisiltem a nadrágomba”

Két újonc végzett az első két pozícióban a mugellói időmérőn, Fabio Di Giannantonio vitte el a pole-t, de mellőle Marco Bezzecchi indulhat majd az első sorból.

Bezzecchi eddig legjobb királykategóriás rajtkockáját tudhatja magáénak hazai versenyén. „A körülmények a kvalifikáción furcsák voltak, de általában szeretem az ilyen körülményeket – ettől megnő az adrenalinszintem. Mindig élvezem, de ma jobban örültem volna száraz körülményeknek. Kicsit furcsa volt az esőcseppekkel az Arrabbiata kanyarokon keresztül” – ismerte el az olasz.

Egyébként Bezzecchi a hazai futamra speciális sisakfestéssel készült, nagy betűkkel ráírta, hogy „Scary Mugello” („Ijesztő Mugello”). Az első fékezési manőverek után MotoGP-motorral a San Donato előtt, nevetve mondta el: „A hegygerincen az első körökben bepisiltem a nadrágomba”.

„Végül is nagyon pozitív szombat volt számomra” – mondta a 23 éves versenyző, aki csapattársát, Luca Marinit utasította maga mögé. „Jó munkát végeztünk tegnap. Természetesen nem számítottam az első sorral, de nagyon jól dolgoztunk, ezért megérdemeltük ezt az eredményt.”

A 23 körös futamra tekintve a világbajnoki 18., akinek eddigi személyes MotoGP-s legjobbja két kilencedik hely volt, tudja: „Enea [Bastianini], Aleix [Espargaró] és Pecco [Bagnaia] nagyon-nagyon gyorsak. Jó a tempóm, de nem elég gyors ahhoz, hogy tartsam velük a lépést. Álom lenne a dobogóért harcolni. Azonban ha reálisan gondolkodunk, ez nem lehetséges. Talán a bemelegítő edzésen találunk néhány tizedet.”

„Holnap nem az a célom, hogy megpróbáljak a győzelemért harcolni – hangsúlyozta Bezzecchi. „Az még túl korai lenne. Szeretném kihasználni a lehetőséget, hogy megnézzem a legjobb versenyzőket, és a lehető legtöbbet tanuljak tőlük.”