2024. március 29. 11:31
KezdőlapMotoGPBradl örül, hogy hazai pályán versenyezhet

Bradl örül, hogy hazai pályán versenyezhet

Marc Márquez távollétében továbbra is Bradl foglal helyet a Repsol Honda boksz bal oldalán. A német versenyző bizakodva várja hazai futamát.

A 31 éves pilóta 2019 óta most versenyez először hazai pályán. 3 évvel ezelőtt Jorge Lorenzót helyettesítette, és a 10. helyen fejezte be a futamot. Kiindulva ebből a sikerből, Stefan Bradl bízhat egy jó eredményben a hétvégén.

„Nagyon örülök, hogy újra Sachsenringen versenyezhetek.” – kezdi Bradl.

„Mindig nagy öröm számomra német közönség előtt szerepelni. Pár év kimaradt ugyan, de 2019-ből nagyon jó emlékeim vannak erről a helyszínről. Kemény versenyt futottam akkor, és a felkészülési idő is rendkívül rövid volt.”

„Más terveim vannak, mint a többi pilótának. Ezekre szeretnék leginkább koncentrálni. Teljesen mindegy, mi történik. Annyi biztos, hogy hazai közönség előtt pályára gurulni hatalmas show lesz.”