2024. április 19. 16:10
KezdőlapMotoGPMiller: Rengeteget tanultam Crutchlow-tól

Miller: Rengeteget tanultam Crutchlow-tól

Nyelvi problémáik sem voltak, meg egyébként is rengeteg hasznos tanáccsal látta el: Jack Miller számára sokat jelentett Cal Crutchlow jelenléte csapattársként.

2014-es Moto3-as vb-második helye után Jack Miller a Moto2-es szintet kihagyva egyből a MotoGP-be szerződött. Első állomáshelye az LCR Honda lett, ahol Cal Crutchlow lett a csapattársa. Abban, hogy az ausztrál újoncként rögtön 17 pontot tudott szerezni, saját bevallása szerint rengeteget segített a rutinos angol jelenléte a boksz túloldalán.

Akkoriban óriási segítséget kaptam azzal, hogy Cal volt az első csapattársam” – mondja Miller. „Az edzésekben például rengeteget segített. Elmondta, mire kell koncentrálnom ebben a kategóriában, ha sikeres akarok lenni. Rögtön megértettem, mire gondol.

Jack Miller azóta versenyzett a Marc VDS színeiben, szintén Hondán. 2018-ban aztán a Pramac Ducati versenyzője lett, a tavalyi szezont, valamint az ideit pedig a gyári csapat színeiben teljesítette, illetve teljesíti. 2023-ra a KTM szolgálataiba áll Brad Binder csapattársaként. Ezzel kapcsolatban nagyon optimista.

Talán az egyik legjobb formában lévő motoros vagyok jelenleg” – mondja Miller. „Nem fogom azt mondani, hogy szeretek edzeni, mert szerintem senki nem szeret. De a Sachsenring a 36 fokban pályafutásom egyik legkimerítőbb versenye volt. De az elejétől a végéig jól éreztem magam. Ha pedig ez sikerül, az azt jelenti, hogy a többire is készen állsz.

Miller az emlegetett sachsenringi futamon dobogóra állhatott, ugyanis harmadik lett. Ezt a tényt, vagyis a top 3-as helyezést még kétszer, Austinban és Le Mans-ban tudta megvalósítani. Összetettben jelenleg hetedik, 91 szerzett ponttal.