2024. április 19. 11:15
KezdőlapMotoGPA MotoGP-ben is jöhetnek a sprintversenyek

A MotoGP-ben is jöhetnek a sprintversenyek

A Forma-1 mintájára, illetve inkább abból inspirálódva a MotoGP is sprintversenyek bevezetését tervezi, mindezt ráadásul már a következő, 2023-as szezontól.

A sprintversenyek 2021-ben debütáltak a Forma-1-ben, Silverstone-ban, Monzában és Interlagosban. A vezetőség sikeresnek értékelte a formátum első három fecskéjét, így 2022-ben újabb hármat rendeznek. Idén Imolában, a Red Bull Ringen és ismét Brazíliában randevúzik a mezőny versenykörülmények között már szombaton is.

A sprintversenyek ötlete a MotoGP illetékeseinek fejében is ott motoszkál, sőt, ezek már 2023-tól jöhetnek. Az F1-gyel ellentétben viszont a motorosok minden hétvégén sprintversenyen méretnék meg magukat, és ez egy külön entitás maradna a főversenyektől.

A MotoGP-s sprintversenyek távja feleannyi lenne, mint a rendes versenyeké, ezek pedig feleannyi pontot érnének. A rajtrácsot továbbra is egy időmérő döntené el. Azért, hogy a sprintversenyek beleférjenek a hétvége programjába, egy szabadedzést és a vasárnapi warm-upot áldoznák be, illetve utóbbit esetleg tennék máshová.

A tervek szerint sprintversenyek egyelőre csak a MotoGP-ben lesznek, a Moto2-ben és a Moto3-ban nem.

A MotoGP-ben jelenleg három, 45 perces szabadedzés alapján dől el az, hogy az időmérőn ki kezd a Q1-ben, és ki jut egyből a Q2-be. Közvetlenül az időmérő előtt még van egy FP4, valamint egy 20 perces bemelegítő edzés a verseny reggelén.

Ugyancsak (immár hivatalos) újdonság 2023-mal kapcsolatban a GASGAS érkezése. A csapat Pol Espargaró személyében már az egyik versenyzőjét is megnevezte.