2024. március 29. 09:10
KezdőlapMotoGPSpielberg - Miller volt a leggyorsabb a felszáradó pályán

Spielberg – Miller volt a leggyorsabb a felszáradó pályán

Javuló körülmények fogadták a királykategóriát az első szabadedzésen. Noha az edzés elején vizes pályán kezdtek, ezúttal rohamosabban javultak a körülmények, amit különösen a Ducatik remekül használtak ki.

Ígéretesen kezdett az Indonéziában remeklő Oliveira, aki a vizes pályán szinte végig a lista elején volt a KTM-mel. Nekik alighanem jól jönne, ha a verseny is esőben zajlana. De volt olyan szakasza is az edzésnek, amikor a két Suzuki vezetett. Az utolsó negyedórára aztán előkerültek a száraz pályára alkalmas gumik. Elsőnek Bezzecchi jött ki vele, de szép sorban követte mindenki a példáját. Vinales esetében ez kicsit sok is lett, és a négyes kanyarban kiment a sóderágyba. A GP-sek számára ez a kanyar volt a problémásabb, hiszen még a vizes pályán Gardner is itt esett el.

Akit semmilyen körülmény nem tudott kizökkenteni, az Jack Miller volt. Az ausztrál rendkívül magabiztosan váltott slickekre, és sokáig egy másodperccel jobb köridőket ment, mint a többiek. Végül három pilóta, Zarco, Mir és Martin bejöttek másodpercen belülre, de így is több, mint 6 tizeddel volt gyorsabb az ausztrál a szinte teljesen száraz pályán. Először van a legjobb 10-ben az év végén visszavonuló Andrea Dovizioso, ami egy esetleges esős folytatásnál Q2-es helyet érhetne neki. Egyelőre nincs Q2-es helyen sem Aleix Espargaro, sem Francesco Bagnaia, valamint az Aprilia remek formája ellenére Maverick Vinales sem.

Első szabadedzés végeredménye:

1 Jack Miller Ducati Lenovo Team 01’30.756 0.000
2 Johann Zarco Prima Pramac Racing 01’31.374 0.618 / 0.618
3 Joan Mir Team SUZUKI ECSTAR 01’31.576 0.820 / 0.202
4 Jorge Martin Prima Pramac Racing 01’31.616 0.860 / 0.040
5 Fabio Quartararo Monster Energy Yamaha MotoGP 01’31.773 1.017 / 0.157
6 Alex Rins Team SUZUKI ECSTAR 01’31.875 1.119 / 0.102
7 Brad Binder Red Bull KTM Factory Racing 01’31.913 1.157 / 0.038
8 Takaaki Nakagami LCR Honda IDEMITSU 01’31.941 1.185 / 0.028
9 Enea Bastianini Gresini Racing MotoGP 01’31.976 1.220 / 0.035
10 Andrea Dovizioso WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’32.007 1.251 / 0.031
11 Maverick Viñales Aprilia Racing 01’32.074 1.318 / 0.067
12 Marco Bezzecchi Mooney VR46 Racing Team 01’32.321 1.565 / 0.247
13 Miguel Oliveira Red Bull KTM Factory Racing 01’32.422 1.666 / 0.101
14 Alex Marquez LCR Honda CASTROL 01’32.437 1.681 / 0.015
15 Franco Morbidelli Monster Energy Yamaha MotoGP 01’32.488 1.732 / 0.051
16 Francesco Bagnaia Ducati Lenovo Team 01’32.513 1.757 / 0.025
17 Aleix Espargaro Aprilia Racing 01’32.557 1.801 / 0.044
18 Stefan Bradl Repsol Honda Team 01’32.748 1.992 / 0.191
19 Fabio Di Giannantonio Gresini Racing MotoGP 01’32.775 2.019 / 0.027
20 Pol Espargaro Repsol Honda Team 01’32.905 2.149 / 0.130
21 Lorenzo Savadori Aprilia Racing 01’32.963 2.207 / 0.058
22 Luca Marini Mooney VR46 Racing Team 01’32.998 2.242 / 0.035
23 Raul Fernandez Tech3 KTM Factory Racing 01’33.796 3.040 / 0.798
24 Darryn Binder WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’35.072 4.316 / 1.276
25 Remy Gardner Tech3 KTM Factory Racing 01’35.092 4.336 / 0.020