2024. április 19. 13:45
KezdőlapMoto210 éve: utolsó pár előre fuss Valenciában

10 éve: utolsó pár előre fuss Valenciában

Bár addigra minden világbajnoki cím eldőlt, 2012-ben mégis különleges szezonzáró futamokat rendeztek Valenciában. Mind a Moto2-es, mind a MotoGP mezőnyben olyat láttunk, amit csak nagyon ritkán a gyorsasági motorversenyzés történetében.

A helyzetet nehezítette, hogy egész nap hűvös esős idő uralkodott Spanyolországban, így a szezonzáró futamon az esőgumik játszották a főszerepet. A Moto2-es kategóriában a leköszönő világbajnok Marc Marquez volt, aki a pénteki szabadedzésen összeakadt Simone Corsival, ezért megbüntették. Akkoriban még nem volt hosszúkörös büntetés, így Marquezt a rajtrács végére száműzték – ez a több, mint 30 fős mezőnyben önmagában komoly nehezítő körülmény.

Forrás: MotoGP Media

A többi viszont már történelem. Kezdve azzal, hogy már a rajtnál a fél mezőnyt maga mögé utasította, Marquez a folytatásban egyesével szedte az áldozatait. Bár Simon és Terol az elején ellépett, a végén utolérte őket, és 2 körrel a vége előtt a vezetést is átvette. Így egy ilyen emlékezetes futammal búcsúzott a kategóriától, és lépett fel a MotoGP-be. Olyannyira különleges futamról beszélünk, hogy a MotoGP hivatalos Youtube csatornáján ez az egyetlen nem királykategóriás futam, amely teljes egészében visszanézhető.

A Moto2-vel ellentétben a MotoGP-ben már a száradó pálya kavarta meg a mezőnyt. Gyakorlatilag lehetetlen volt eldönteni, így a felvezető körnek is eltérő gumikkal vágtak neki: míg a világbajnok Jorge Lorenzo száraz, a két Repsol Honda, Casey Stoner és Dani Pedrosa esőgumikkal kezdett. Pedrosa viszont hiába indult volna pole pozícióból, meg sem várta a rajtot, már a felvezető kör végén kiment motort cserélni. A példáját követte még Crutchlow, Hayden és Bautista is.

Az első körös kavarodásokban sokan próbáltak az élre állni, de aztán a pálya villámgyorsan száradt, és Lorenzo kanyaronként szedte vissza az elején vesztett pozíciókat. Sőt, a boxutcából indulók is bőven utolérték a mezőnyt, mielőtt ők is kijöttek volna cserélni. Bár azt hittük volna, hogy innentől nem lesz gond a száradó pályával, hiszen mindenki egységesen váltott, az egyik lekörözésnél mégis ez döntötte el a futamot. A futamot magabiztosan vezető Lorenzo ráhajtott egy vizes foltra, amitől katapultált a motorja. Ezzel Pedrosa örökölte meg tőle az első helyet, és miközben mögötte sorra buktak egymás után a versenyzők, ő igencsak tetemes előnnyel vezetett.

Forrás: MotoGP Media

Mivel a bajnoki cím korábban eldőlt, így Pedrosa csak a legtöbb futamgyőzelmet tudta megszerezni a szezonban. A valenciai viszont minden bizonnyal kiemelkedik ezek közül, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy a boxutcából rajtolva nyertek futamot. Legutóbb erre a Moto3-asoknál volt példa 2021-ben, amikor is Pedro Acosta élete második versenyén Katarban tudott így nyerni.

A futam további adaléka még, hogy a sérült Ben Spies helyén beugró Nakasuga is jó döntést hozott azzal, hogy száraz gumikkal indult, mert ez a sok bukásokkal együtt körülötte egy második helyet ért neki. Ez nemcsak neki pályafutása legjobb eredménye, hanem abban az évben az egyetlen japán dobogós helyezés is volt. A harmadik helyen lévő Casey Stoner pedig ezt követően akasztotta szögre a bukósisakot, és (ahogy a táblán mutatták neki) „mehetett horgászni”.