2024. március 29. 10:50
KezdőlapMotoGPMarc Márquezt aggasztja, hogy a MotoGP elindult a „szélsőséges” Forma-1 irányába

Marc Márquezt aggasztja, hogy a MotoGP elindult a „szélsőséges” Forma-1 irányába

Marc Márquez szerint manapság a motor egyre többet nyom a latba a versenyzőhöz képest, és aggasztja, hogy a sportág a Forma-1 irányába tart ezen a téren. A spanyol versenyző szerint régebben sokkal több dologra kellett odafigyelniük.

Az elmúlt években jelentős előrelépés történt technikai szempontból a MotoGP-ben. A motorok rengeteget fejlődtek aerodinamikai szempontból, és megérkeztek a menetmagasságot állító eszközök, ennek kapcsán komoly vita alakult ki, hogy mit jelentenek biztonsági és látványossági szempontból. A motor elején található darabokat be is tiltják a 2023-as idényre, aminek a Ducati vitatta a jogosságát.

Marc Márquez, a jelenlegi mezőny legeredményesebb tagja aggasztónak látja ezt a folyamatot. A spanyol motoros a Forma-1-gyel állította párhuzamba a jelenséget, ahol a technika már egyértelműen fontosabb a pilóták képességeinél. Hangsúlyozta, hogy itt még nem ez a helyzet, de úgy véli, a MotoGP is elindult ebbe az irányba, ami neki nem tetszik.

Ebben „fejlettebbek” a MotoGP-versenyzők az F1-es pilótáknál a közös beszállító szerint

Mindig az élen lévő srácok a leggyorsabbak – nyilatkozta az Autosportnak. – Igaz, hogy a gép évről évre egyre fontosabbá válik a versenyzőhöz képest, de a pilóta még mindig fontosabb, vagy legalábbis ezt akarom hinni, ám az ember minden alkalommal egyre jobban függ attól, amije van, mert ha nincs versenyképes motorja, akkor semmit nem tud tenni. Ez nem olyan, mint a Forma-1, amely egy másik véglet, de arrafelé haladunk, és óvatosnak kell lennünk. Már a Biztonsági Bizottságban is mondtam néhány [ülésen], hogy »srácok, óvatosnak kell lennünk, mert meg kell őriznünk azt, hogy a pilóták fontosabbak a motoroknál«. A jelenlegi motorokkal [még] azok a leggyorsabbak, akik a legjobban teljesítenek, ezek idén [Enea] Bastianini, Pecco [Bagnaia], [Fabio] Quartararo és Aleix [Espargaro] voltak. Meglátjuk, hogy a jövőben tudunk-e velük harcolni.”

Márquez hangsúlyozta, hogy manapság már nincs akkora jelentősége, hogy valaki gyári vagy szatellit csapatban versenyez, legalábbis a motor teljesítményének szempontjából. Ez nézői szempontból elsőre jól hangzik, de mindezt úgy sikerült elérni, hogy egyre kevesebb múlik a versenyzőkön.

A helyzet az, hogy most minden sokkal kiegyenlítettebb, mert a motor jelenti a határt – magyarázta. – Korábban nagyobb volt a különbség a gyári és a szatellit motorok között, most már nincs eltérés. A szatellit csapatoknak is gyári motorjaik vannak, tehát megvannak az eszközeik. De mi történt? Mielőtt megérkeztem a MotoGP-be, amikor az ember az egyenesben felváltott negyedik fokozatba, nem használt teljes nyomatékot, mert játszott a hátsó fékkel, illetve a testhelyzettel.”

A hatszoros MotoGP-világbajnok szerint ehhez képest a királykategória jelenlegi versenygépei az összetettség szempontjából hasonlítanak az alsóbb kategóriák motorjaira. Most már a második és a harmadik fokozatban is teljes nyomatékkal rendelkezünk, és úgy megyünk, mintha egy Moto3-as motoron lennénk – folytatta. – A motorok kevésbé kézi vezérlésűek, korábban sokkal több dologgal kellett játszani. Szóval emiatt most minden kiegyenlítettebb, mert manuálisan az ember több hibát követ el, és nehezebb kihasználni a motor minden előnyét. Ha ott van a limit [akkor könnyebb].”