back to top
2024. május 26. 23:01
KezdőlapMotoGPA MotoGP sztárja meggondolta magát a műtétjével kapcsolatban

A MotoGP sztárja meggondolta magát a műtétjével kapcsolatban

Fabio Quartararo mégsem fogja megműttetni törött ujját. A MotoGP tavalyi világbajnoka még Sepangban bukott, és az eredeti tervek szerint a holtszezonban beavatkozás várt volna rá.

Fabio Quartararónak idén nem sikerült megvédenie a világbajnoki címét, ám az utolsó versenyig volt rá matematikai esélye. Valenciában azonban már törött ujjal versenyzett, ahogyan a Malajziai Nagydíjon is, miután a negyedik szabadedzésen bukott, aminek következtében megsérült.

Quartararóra műtét vár Valencia után

A francia versenyző a 8-as kanyarban bukott, miután bal keze érintkezett az aszfalttal, amit a középső ujja bánt. Szerencséjére a sérülés nem volt annyira súlyos, hogy akadályozza őt a versenyzésben, és már a sepangi Q2-n is részt vehetett. A futamot követő kedden viszont Nizzába utazott, ahol fizioterapeutája megerősítette a feltételezett sérülést.

A felek közösen úgy döntöttek, hogy Quartararo a szezon befejeztével kés alá fekszik. A Yamaha akkori közleménye szerint a vizsgálatok kielégítő eredményt hoztak, de egy kisebb beavatkozáson át kell esnie, amely nem sürgős, így ráér a szezon végén. Ezt szezonzáró hétvégén maga az érintett is megerősítette.

A műtétre tehát a téli holtszezonban került volna sor, ám a 23 éves versenyző időközben meggondolta magát. Quartararót végül nem fogják megműteni, kielégítően felépült a sérüléséből, és a műtét inkább kozmetikai, mintsem gyógyászati okokból történne, így nem kerül rá sor” – idézi a Yamaha képviselőjét a Motorsport.com olasz kiadása.

Ahogyan azt Quartararo már bizonyította, a sérülés nincs hatással a teljesítményére, így legfeljebb az első ujjpercén található nagyon enyhe elhajlás nem fog teljesen helyrejönni. Legközelebb egyébként február 10-én, a sepangi teszten fog újra motorra ülni hivatalos eseményen, ahogyan természetesen a mezőny többi tagja is.