2024. április 19. 11:31
KezdőlapMotoGPSokáig utálta Dall'Ignát a Ducati egyik meghatározó alakja

Sokáig utálta Dall’Ignát a Ducati egyik meghatározó alakja

Michele Pirro karrierje alakulhatott volna másképp is, de végül hűséges tesztpilótaként fejlesztette a motort. Az olasz bevallotta, milyen érzéseket táplált a vörösök zsenije iránt.

Több mint 10 éve alkalmazza a Ducati tesztpilótaként Pirrót. A tesztversenyző a bolognaiak legrosszabb időszakában érkezett, épp amikor Rossi feladta a küzdelmet a Ducatinál. Pirro is részt vett a Bolognában tartott ünnepségen, ahol a GPOne beszélgetett vele. Pirro maga is bajnoki címmel a zsebében zárta az évet, méghozzá a CIV Superbike sorozatban, ahol Delbiancóval folytatott óriási küzdelmet a címért.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pirro Michele (@michelepirro51) által megosztott bejegyzés

„A többi cím sokkal fontosabb, mint az enyém, hosszú ideje vártunk már rá. A néhány évvel ezelőttihez képest sokkal könnyedebben érkeztem ide. Ez egy nagyon intenzív szezon volt, de fantasztikus, és nagyon boldog vagyok. Nagyon nehéz pillanatban kezdtem el a Ducatival dolgozni.” – mondta Michele Pirro.

Mi volt az első Desmosedici, amit teszteltél? – érkezett is a kérdés.

„A Valentino-éra alatti 2012-es modell. Nagy megelégedéssel tölt el, hogy a Ducatit a többi sráccal együtt a legjobb és legkeresettebb márkává tettük.”

Ha a Desmosedici Dall’Igna lánya, akkor neked az unokahúgod? – kérdezték tőle.

„Az elmúlt napokban visszagondoltam az egész útra, ami eddig vezetett. Emlékszem, amikor Gigi [Dall’Igna] első motorja debütált a pályán. Latinában voltunk, egy ovál pályán, emlékszem az arcára az első köreim után: jól éreztem magam és nem akartam megállni. Megállított: ’vissza kell vinnünk a motort Malajziába’ – mondta nekem. Rengeteg emlékem van, egy ilyen évre volt szükségünk.”

Kapcsolata Dall’Ignával nem indult épp idillien, habár mostanára már rendkívül közel állnak egymáshoz.

„5 évvel ezelőttig utáltam Gigit [Dall’Igna]– mondta nevetve. Úgy volt, hogy 1 évig leszek tesztpilóta, versenyezni akartam és azt mondta, hogy ezt akkor tehetem, amikor a motor versenyképes lesz. Amikor Stoner megérkezett tesztpilótaként, azt éreztem, itt az időm, de Casey nem maradt sokáig ebben a szerepben, ami megpecsételte a pályafutásomat. Ezután Gigi azt mondta nekem: versenyzőt találni tudok, de olyan tesztpilótát, mint te, nem. Megemésztettem a dolgot, de mindig ott motoszkált, hogy mi lett volna, ha. Giginek volt egy célja és ennek érdekében a legjobbakkal vette magát körül.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pirro Michele (@michelepirro51) által megosztott bejegyzés

Pirro annak ellenére, hogy nem vált főállású MotoGP versenyzővé, elégedett lehet azzal, amit elért az olasz márka kötelékében.

„Amikor fiatal vagy, nehéz ezt elfogadni. Nem hiszem, hogy a legtöbb versenyző jobb lenne nálam, így egy kicsit csalódott vagyok. Mindig ott fog motoszkálni, hogy milyen szinten lehettem volna, ha néhány teljes szezont teljesíthetek. Azonban egy nagyon fontos csapat tagja vagyok és végül is előbb érkeztem, mint Dall’Igna.”– mondta nevetve a 36 éves olasz.

Ezután arról beszélt, hogy mi a különbség a 2012-es és a jelenlegi Ducati között.

„Amikor teszteltem, megértettem, Valentino miért nem tudta elérni azt a célját, hogy versenyképes legyen a Ducatival: ez egy olyan motor volt, amivel bementél a kanyarba és nem tudtad, hogy jössz ki onnan. Az első abroncs nem adott magabiztosságot, és a normál versenyzők – már olyan tekintetben, akik a motor elejét terhelik -, mint Rossi vagy Lorenzo, küszködtek, miközben Stoner inkább a hátulját terhelte, mivel dirt trackből érkezett. Valentino nem tudott ezen változtatni, mert szembe kell menned az ösztöneiddel, és amikor túltolod, buksz: szóval lépsz egy fél lépést előre, kettőt hátra. Amikor egy versenyző elveszíti az önbizalmát, vége van, ez nagyon nehéz.”

Arról, hogy mi történt az elmúlt 10 évben, mi okozta a fejlődést, Pirro szintén elmondta a véleményét. „Nem könnyű elemezni a versenyzők érzését, ezt nem látod az adatokban, a fejlődés egy csapatmunka volt. Valentino a legrosszabbkor érkezett, de Peccónak, egy másik olasz versenyzőnek, sikerült a bravúr.”

A beszélgetés természetesen a 2023-as Desmosedici elemzésével zárult. „Nincsenek nagy változások, kis fejlesztések minden területen, ami előnyhöz juttathat minket. Egyértelmű, hogy a versenyzők érzései fognak ezen változtatni. Harc lesz, a Honda nem fog tétlenül állni. Ahogy mindig mondom, a legnagyobb fejlődés azon múlik, hogy mit csinálnak az ellenfeleid, mi nem leszünk rosszabbak, az biztos. Magunkra fogunk figyelni és láttuk, hogy szeretünk nyerni, szóval nem adhatjuk fel, mert a verseny kiélezett. Ez egy extra motivációt jelent, ezen felül Bastianini érkezése a gyári csapathoz és Alex Márquez csatlakozása a Ducatihoz is új lendület, sok mindenről kell beszélnünk.”

ForrásGPone.com