2024. április 19. 06:59
KezdőlapMotoGPIsmét eleredt az eső, a Yamaha újabb „csonka” napot zárt az élen...

Ismét eleredt az eső, a Yamaha újabb „csonka” napot zárt az élen Sepangban

Ahogyan vasárnap, úgy hétfőn is Cal Crutchlow végzett az első helyen a MotoGP sepangi shakedownján. Az eső miatt azonban a versenyzők csak az utolsó órában tudtak érdemi időt futni, de nem mindenki tette fel a száraz pályára alkalmas gumikat.

Véget ért a MotoGP shakedownjának második napja Sepangban. Ahogyan mi is beszámoltunk róla, a vasárnapi nyitányon a Yamaha végzett az élen, hiszen Cal Crutchlow-é lett a legjobb idő, ám a helyi idő szerint délutáni időszakban a pilóták csak az esőgumikat tudták használni. A csapadák most is megérkezett, és ezúttal is a japán gyártó volt a tabella élén.

Ezúttal délelőtt szakadt le az ég, így a versenyzők nyilvánvalóan lassabb köröket motoroztak, mint az előző napon. A helyszínen tartózkodó tudósítók jelentése szerint féltávhoz közeledve az idény egyetlen újonca, Augusto Fernández vezetett a Tech3 színeiben. Persze ebből már akkor sem volt érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hiszen délutánra elállt az eső.

Igaz, eltartott egy darabig, mire a pálya felszáradt annyira, hogy fel lehessen tenni a slickeket. A SPEEDWEEK.com tudósítása arra is kitért, hogy körülbelül másfél órával a vége előtt Crutchlow és a Honda tesztpilótája, Stefan Bradl egyetértettek abban, hogy még nincs itt az ideje váltani, mert akkor még sok volt a vizes rész a malajziai aszfaltcsíkon.

Az utolsó órában azonban többen is feltették a száraz pályás abroncsokat, és bár a köridők nem érték el a vasárnapi szintet, azért a mezőny jóval közelebb került az előző napi teljesítményhez, mint a délelőtt folyamán. Ezúttal is a Yamaha végzett az élen, de most nem a 2-es, hanem a 3-as számú tesztmotorral, az viszont nem változott, hogy Crutchlow bizonyult a leggyorsabbnak 2:02.079 másodperccel. Ami pedig ennél is fontosabb, hogy a brit pilóta, valamint Nakaszuga Kacujuki és Nozane Kóta összesen 44 kört tettek meg. Crutchlow végsebessége egyébként vasárnap 0,1 km/h-val nagyobb volt, mint Fabio Quartararóé a tavalyi sepangi időmérőn úgy, hogy a francia versenyző ideje közel 2 másodperccel jobb volt.

A Ducati ezúttal közelebb volt a Yamahához, Michele Pirro a második helyen zárt 519 ezredes lemaradással, illetve a három motoron megtett 41 körrel. Őt Fernández követte további 172 ezredes hátrányban, majd az Apriliát hajtó Lorenzo Savadori jött, aki 87 századdal volt lassabb Crutchlow-nál. Ennél azonban jóval fontosabb, hogy előbbi 26, utóbbi 35 kört tett meg ezen a napon.

Ami a KTM-et illeti, Jonas Folger már 2 másodperc feletti hátrányt szedett össze, ám Dani Pedrosa megint időmérő jeladó nélkül ment. Pontosabban szinte végig, hiszen egyetlen mért kör erejéig feltették neki, és ekkor 2:02.807-tel a negyedik helyen iratkozott fel az eredményjelzőre. Később azonban eltűnt onnan, így a hivatalos tabellán nem szerepel a neve. Bradl esetében pedig tényleg csak a 27 kör az említésre méltó adat, ugyanis a német versenyző egyáltalán nem próbálkozott a slickeken, így 11,340 másodperces hátrányban végzett.

A shakedown második napjának végeredménye