2024. március 29. 16:49
KezdőlapMotoGPPol Espargaró elmondta, min kellett változtatnia a sprintfutamok miatt

Pol Espargaró elmondta, min kellett változtatnia a sprintfutamok miatt

A Tech3 GasGas versenyzője, Pol Espargaró változtatott edzésén, szerinte az idei szezon másfajta izomzatot követel.

Pol Espargaró elárulta annak okait, hogy mi ösztönözte arra, hogy változtasson az edzésein. A sepangi teszt után beszélt erről, szavait a speedweek.com idézte. „A motorok fizikailag megterhelőbbek lettek, különösen mostanában a több eszközzel. Így a kategória fizikai szempontból is mást követel. Különösen a következő szezonban változik elég sokat a hétvégi két futammal. Az extra sprint az én esetemben azt jelentette, hogy eléggé megváltoztattam az edzésprogramot.” – mondta el Pol Espargaró. „Egy gyors kör már tavaly is fontos volt, de most a kvalifikáció kétszer olyan fontos, mert az a kör kétszeresen dönt a rajtpozíciódról azon a hétvégén. Ráadásul a verseny egy sprint, így nagyon gyorsnak kell lenned rövid idő alatt. Ezért változtattam az edzésemen, és megpróbáltam néhány kilóval több izomtömeget elérni annak érdekében, hogy gyorsabb legyek azon az egy körön.”

Így néz majd ki 2023-ban egy MotoGP-versenyhétvége

„Persze, jó az izomállóképesség növelése, ami segít a verseny 45 percében.” – folytatta gondolatmenetét a spanyol versenyző. „De mi nem olyan sportot űzünk, ahol nagyon hosszú állóképességre van szükség. Viszont különösen az egy körön jó, ha nagyobb izomtömeged van, hogy azt tudd tenni a motorral, amit szeretnél. Minél erősebbek az izmaid, annál jobban tudod mozgatni a motort a sok lóerővel és súllyal, különösen egy körön. Ez az, ami a leginkább foglalkoztat az előttem álló szezon szempontjából.”

A 31 éves versenyzőt azzal kapcsolatban is faggatták, hogy a kora miatt keményebben kell-e edzenie. „Igen, természetesen. Ez igaz. De azt is érzem, hogy minél idősebb leszek, annál inkább rájövök, hogyan lehetek jobb. Az a helyzet, hogy amikor fiatal vagy, akkor Malajziába jössz, és azt gondolod: ‘Lássuk, mi történik’. És a fizikai kondíció megvan, mert fiatal vagy, nagyjából minden helyzetet meg tudsz oldani. De ahogy öregszel – bár 31 vagyok, és nem 50, mégis érzek némi változást, különösen a regenerálódás esetében – sokkal komolyabban kell venned mindent: a folyadékbevitelt, a táplálkozást, a táplálékkiegészítőket is és a fizikai edzést. Szeretem évről évre jobban megismerni magam, és minden évben kipróbálni valami újat. Azért is szerencsés vagyok, hogy a Red Bull sokat segít nekünk az Athlete Performance Centerrel. Rengeteg eszközt adnak a kezünkbe, hogy fejlődhessünk.”