2024. április 20. 12:12
KezdőlapMotorsportIndonézia teszt 1.nap - Eső, extra idő és Espargaro dominancia

Indonézia teszt 1.nap – Eső, extra idő és Espargaro dominancia

Megkezdődött a királykategória második és egyben utolsó előszezoni tesztje, a háromnapos indonéziai gyakorlás, ahol akárcsak tavaly év végén a Superbike szezonzárója esetében, úgy ezúttal is jelentős szerepet kért magának az időjárás. Az Espargaro testvérek végeztek az első két helyen.

Erős esőzés, poros pálya, piros zászló, aszfalttakarítás, egyszóval gyakorlatilag minden volt az indonéziai teszt első napján. Ne felejtsük el, hogy a távol-keleti aszfaltcsíkon most jár története során először a MotoGP mezőnye, már csak azért is, mert egy teljesen új pályáról van szó. A ringet a 2021-es szezon végén a Superbike világbajnokság mezőnye avatta fel, amely során szintén nem ment gördülékenyen a akkori program, hiszen a hatalmas esőzések rendre közbeszóltak. A teszt mai napjának utolsó fél órájában ráadásul ismét nekiállt esni, ami miatt a végén már senki sem tudott javítani legjobb idején. Olyan szempontból túl sok újdonságról nem lehet beszámolni, hogy az összes gyártó értelemszerűen azzal a 2022-es csomagját „reszelgeti” a teszt során, melyet már Malajziába is elvittek. Ez leginkább egyébként a gyári csapatokra és egyben versenyzőkre igaz, hiszen a hivatalos istállókon kívül a Ducati oldaláról például a Pramac Racing kettőse (Zarco és Martin) használ még gyári motort. A Yamahánál egy kizárólag Andrea Doviziosóra igaz (Binder a tavalyi motort kapta meg), míg a Hondánál az összes pilótájuk a legújabb technikával megy. A KTM-nél szintén kivétel nélkül mind a négy motorosuk ugyanazon, legújabb versenygépen ül. Természetesen az olyan gyári csapatok, mint a Suzuki és az Aprilia esetében magától értetődik, hogy náluk is a legfrissebb technikába pakolják a kilométereket a pályán.
 

Az indonéziai pálya okozta „újdonság” értelemszerűen kissé felborította a malajziai sorrendet, hiszen ahogy az a lenti eredménylistán is látható, Pol Espargaro legjobb repsol hondásként lett az első, ráadásul mondhatni messze (fél másodperccel) a mezőny felett végezve. Aleix Espargaro és az Aprilia továbbra is jól teljesít, ami a noaleiek szurkolóinak alighanem jó hír. Malajziában még hihettük azt, hogy többek között azért tudnak az elejében lenni, mert extra tesztnapjaik voltak a hivatalos gyakorlást megelőzően, azonban itt most úgy tűnik, hogy a jó teljesítmény mögött nem feltétlenül erről volt szó. Binder jóvoltából kicsit reflektorfénybe került a KTM is, akik legutóbb még azt mondták, hogy annyira nem elégedettek az évkezdésükkel, illetve ismét ott van Rins a Suzukival, sőt tőle csapattársa, a 2020-as világbajnok Joan Mir sincs sokkal elmaradva. Pol Espargaro és Brad Binder mellett talán még Andrea Dovizioso fejlődése (Malajziához képest) szembeötlő az RNF (gyári) Yamahával, mivel a rutinos olasz ezúttal a kilencedik legjobb időt motorozta.
A teszt természetesen holnap és holnapután is folytatódik.

Az indonéziai teszt első napjának végeredménye:

1 Pol ESPARGARO Repsol Honda Team HONDA 1’32.466
2 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing APRILIA 0.471
3 Brad BINDER Red Bull KTM Factory Racing KTM 0.477
4 Alex RINS Team SUZUKI ECSTAR SUZUKI 0.592
5 Fabio QUARTARARO Monster Energy Yamaha YAMAHA 0.642
6 Jack MILLER Ducati Lenovo Team DUCATI 0.648
7 Maverick VIÑALES Aprilia Racing APRILIA 0.681
8 Joan MIR Team SUZUKI ECSTAR SUZUKI 0.778
9 Andrea DOVIZIOSO WithU Yamaha RNF YAMAHA 0.779
10 Jorge MARTIN Pramac Racing DUCATI 0.892
11 Takaaki NAKAGAMI LCR Honda IDEMITSU HONDA 0.928
12 Franco MORBIDELLI Monster Energy Yamaha YAMAHA 1.052
13 Johann ZARCO Pramac Racing DUCATI 1.126
14 Fabio DI GIANNANTONIO Gresini Racing MotoGP DUCATI 1.217
15 Alex MARQUEZ LCR Honda CASTROL HONDA 1.234
16 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1.282
17 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team HONDA 1.393
18 Enea BASTIANINI Gresini Racing DUCATI 1.488
19 Raul FERNANDEZ Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1.500
20 Luca MARINI Mooney VR46 Racing Team DUCATI 1.699
21 Marco BEZZECCHI Mooney VR46 Racing Team DUCATI 1.707
22 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo Team DUCATI 1.852
23 Darryn BINDER WithU Yamaha RNF YAMAHA 2.029
24 Remy GARDNER Tech 3 KTM Factory Racing KTM 2.137

Fotó: MotoGP Media