2024. március 28. 12:19
KezdőlapMotorsportMAMS OB - nyilatkozatok és a bajnokság állása Hungaroring után

MAMS OB – nyilatkozatok és a bajnokság állása Hungaroring után

Múlt hét pénteken, augusztus 19-én zajlott le a MAMS Gyorsasági Országos Bajnokság és Kupa (hivatalos nevén: Takarékbank Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnoksága és Kupa) negyedik fordulója. A versenyekről már beszámoltunk, most azonban nézzük át, hogy az élmenők közül ki mit nyilatkozott, illetve hogy hogyan áll a tabella egy fordulóval a vége előtt.

Open 600

Elsőnek jöjjön a futam győztese, Sebestyén Péter! A facebook-bejegyzésében az alábbiakat írta:
„Péntek az Országos Bajnokság hungaroringi futamán álltam rajthoz az R6-os edzőmotorommal. Utolsó pillanatban derült ki, hogy tudok indulni, amiben óriási segítséget nyújtott ismét az X-Bike motorosbolt. Az idő hiánya miatt nem tudtunk megfelelően felkészülni és néhány technikai probléma is nehezítette a napot, de a végén rengetegen segítettek és látogattak ki, hogy bíztassanak, így a versenyt sikerült megnyerni.
Szuper volt újra a Hungaroringen motorozni és találkozni a régi arcokkal. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki ott volt és segített!”

Sebestyén Péter (056) és Molnár Gergő (48). Fotó: Lehotzky István

Molnár Gergő idén először maradt le a dobogó legfelső fokáról, ezzel együtt azonban aligha bánkódhat, hiszen már matematikailag is bebiztosította az idei bajnoki címet. Csapata, a Geri Racing facebookján ezeket a gondolatokat osztotta meg:
Vártam már ezt a fordulót, hogy bebizonyíthassam, hogy nem „csak a Pannoniaringen vagyok gyors”, hanem más „hazai” pályáján is. Úgy gondolom, hogy ez sikerült, kifejezetten örültem neki, amikor megtudtam, hogy Peti is motorozni fog,több szempontból is. Az időmérőn sikerült egy viszonylag tiszta kört összeraknom a nagy forgalomban és az első rajtkockát szereztem meg. A lámpák kialvása után másodikként fordultam el az első kanyarban, akkor már tudtam, hogy nem lesz egyszerű, hiszen Peti ment előttem. Már az első körben éreztem, hogy gyorsabb vagyok és eldöntöttem, hogy megpróbálom megelőzni minél előbb és ellépni, mert az esélyem és a tempóm is meglett volna. Próbálkoztam többször de sajnos a rutin nem mellettem volt. Így a tervem nem úgy sikerült, ahogy kigondoltam és ment az adok kapok. Próbáltam megtalálni azt a pontot, ahol úgy tudom megelőzni Petit, hogy ne tudjon válaszolni és lelépni tőle, ez sem jött össze. Figyeltem rá, hogy a mögöttünk lévő ne tudjon minket megközelíteni annyira, hogy hármas csata legyen, így hagytam Petit, hogy vezessen mert ha tovább próbálkozok, felérnek ránk. Itt eldöntöttem, hogy ebből utolsó körös bevetődés lesz, meglepve az első helyezettet. Ezt viszont nem tudtam kivitelezni, mert a világ minden más pályájával ellentétben a Hungaroringen nem írták ki, hogy még hány kör van vissza a versenyből így nem tudtam, hogy melyik lesz az utolsó, plusz még lekörözötteket is elértünk és ezekkel együtt nem tudtam a tervemet megvalósítani. Ennek ellenére élveztem a versenyt, sajnálom, hogy ha csak ennyivel (0,064 másodperc – szerk.) is de kikaptam. De úgy gondolom, bebizonyítottam mind magamnak mind másnak, hogy milyen szintű pilóta vagyok és hol lenne a helyem. Emellet viszont boldog vagyok hiszen ezzel a versennyel megvédtem a bajnoki címet és 2022-ben is én vagyok a magyar bajnok.
Köszönöm a sok bíztatást és szurkolást, nagyon jól esik, óriásiak vagytok. Reméljük egyszer a tv előtt is tudtok szurkolni nekem 😀
Gratulálok minden résztvevőnek!!”

Varga „Szikla” Tibor. Fotó: Kőházy Tamás
Varga Tibor a Northern Talent Cup mellett idén a MAMS Open 600-as géposztályában is megméreti magát. A közösségi médiában tett bejegyzésük mellett szerkesztőségünkhöz az alábbi közleményt juttatták el:
„A Slovakiaring után ismét a 600-asom nyergébe ülhettem augusztus 19.-én. Külön öröm, hogy Apa születésnapján a kedvenc pályámon bizonyíthattam rátermettségemet. Minden fura volt egy hónap után, ráadásul a kuplung a második kvalifikációra megadta magát, ezért nem tudtam érdemben harcolni a P1-ért. Negyedik helyről indultam, de beragadtam. A 3. kör után már a vezető kettős mögött haladtam, ekkor 4 másodpercre lemaradva. Mindent bele tettem, és az utolsó körre felzárkóztam. Peti és Geri hiba nélkül mentek végig ezért megérdemelten győzött Peti. Nekem maradtak a leggyorsabb körök és a 3. hely. A sebességem megvolt a győzelemhez, de tanulnom kell még ezt a kategóriát! Köszönöm a szponzoraimnak és mindenkinek akik szurkolnak értem
Hungaroring 600 pályacsúcs Varga Szikla#44 Tibor: 1:51,591″

Kecskés Bence. Fotó: Kőházy Tamás
Kecskés Bence negyedikként zárta a hungaroringi fordulót. A facebookján az alábbi üzenetet osztotta meg:

„A rajtot remekül kaptam el, az első kanyarban már másodikként fordultam, onnantól ment a pozíció-harc, előzgettük egymást az élen. Három körig tartottam velük a ritmust, ahogy gyorsultak ők is, én is növeltem a tempóm, 1:52-es időket hoztuk elől. Sajnos az én első futóművem nem bírta ezt a terhelést, minden kanyarban becsuklott pár kör után. Könyökkel marquezoltam magam vissza a legtöbb kanyarban, ezért időt vesztettem és vissza kellett vennem a sebességből hogy pontszerző helyen tudjam befejezni a versenyt. Így is negyedik helyre be tudtam érni, a bajnokságban a második helyen állok. A munka folytatódik.
Gratulálok mindenkinek, jobbulást a sérülteknek.”

A tabella állása:

Ahogyan Gergő nyilatkozatában is olvashattuk: megvédte az Open 600 bajnoki címét, hiszen a jelenleg második Kecskés Bencének már matematikai esélye sincs. A hátránya ugyanis 29 pont, miközben már csak 25 szerezhető. Mivel Füleki Ádám nem indult a Hungaroringen, így Varga Tibor átvette tőle a harmadik helyet a tabellán. Chrobák János a bukásával visszacsúszott a hatodik helyre, az ötödik helyet a csapattársa, Nagy Attila foglalja most el.

1 MOLNÁR Gergő GERI Racing Motorsport YAMAHA 95
2 KECSKÉS Bence New Times Racing YAMAHA 66
3 VARGA Tibor VRT Motorsport Egyesület YAMAHA 47
4 FÜLEKI Ádám Pannonia Motorsport HONDA 43
5 NAGY Attila Chrobák Motorsport Egyesület HONDA 38
6 KUPECZ Zoltán XLR8 Racing HONDA 30
7 CHROBÁK János Chrobák Motorsport Egyesület HONDA 29
8 SEBESTYÉN Péter YAMAHA 25
9 KERÉNYI Ádám Tomracing TRIUMPH 24
10 ÁDÁM Róbert New Times Racing TRIUMPH 24

Open 1000

A futamgyőztes Kovács Bálint, valamint az őt versenyetető H-Moto Team sajtóanyagát már külön cikkben közöltük, így őket most nem írjuk meg itt.

A második helyezett Gyutai Adrián az instagramon beszélt röviden a futamról:
„Magyar Bajnokság negyedik forduló – Superbike géposztály második hely.
Nem a legjobb verseny, többet vártam, de tovább dolgozok és fejlődök! A következő verseny most hétvégén Grobnik. 
Köszönöm mindenkinek a segítséget és a szurkolást! Külön köszönet a fotósoknak: Kőházy Tamásnak, a VrummKlikk-nek, Lehotzky Istvánnak és Izsó Krisztiánnak!

Gyutai Adrián. Fotó: Kőházy Tamás

A kettejük motorját felkészítő MW Performance csapat az alábbiakat osztotta meg facebookon:
„Aug.19.én rendezett országos bajnokságon vettünk részt. Az MW Perfotmance Team versenyzői remekeltek. A Magyar Bajnokságban Kovács Bálint (új magyar pályarekorddal) első, Gyutai Adrián szintén kiváló idővel második lett a 1000+ kategóriában V4R Ducati – val!
Köszönjük a sok-sok bíztatást és a rengeteg làjkot! Köszönjük,hogy ilyen sokan kilátogattatok és érdeklődtetek a csapatunk mindennapjai után. Remélem a kérdésekre érthető választ sikerült adnom.
Pár nap pihenő után, szerdán indulunk Grobnikba,ahol az EB.következő Superdike fordulóján megyünk újra.”

A harmadikként visszatérő Érsek Dániel nem nyilatkozott még a futamról.

Majsa Gergely (100). Mögötte Kovács Ferenc (098) és Mátyás Péter (026). Fotó: Kőházy Tamás

A negyedikként záró Majsa Gergely így szólt röviden a futam után:
„Ugyan az abszolút dobogóról ismét lecsusszantam, de kupa értékelésben az újabb győzelem 2022-es Magyar Kupa bajnoki címet jelentett. Ismét sikerült 2021 után. Kovács Bálint szeptemberi világbajnoki szereplése egybeesik a magyar bajnoki utolsó, Pannonia ringes fordulójával, így az ő távolmaradásával lehetőségem nyílik az OB összetett 2. helyéért harcolni. Folytatás szeptember 16-án.”

A tabella állása:

Jelenleg Gyutai Adrián vezeti az összetettet, mögötte 20 pont lemaradással áll második helyen Kovács Bálint – akinél meg kell jegyezni, hogy a szezonnyitó fordulón nem állt rajthoz. Neki még matematikai esélye van a bajnoki címre, viszont a szezonzáró időpontja egybeesik az Endurance Világbajnokság zárófordulójával, a legendás Bol D’Or 24 órás versennyel, így Bálint vélhetőleg ott fog rajthoz állni. Ez viszont nemcsak Adrián címvédését jelentené, hanem a jelenleg harmadik Majsa Gergelynek is kedvez, akinek – Bálint távolmaradása esetén – már egy ötödik hely is elég az évvégi ezüsthöz a szezonzárón.

1 GYUTAI Adrián MW Performance DUCATI 90
2 KOVÁCS Bálint H-Moto Team & MW Performance DUCATI 70
3 MAJSA Gergely Pannonia Motorsport YAMAHA 60
4 ÉRSEK Dániel HONDA 45
5 SZARKA Gábor Pannonia Motorsport BMW 39
6 KOVÁCS Ádám JAM Racing Sport SUZUKI 28
7 PAPP Tamás Tomracing YAMAHA 28
8 Ashley JONES XLR8 Racing KAWASAKI 25
9 Ales SENEKOVIC YAMAHA 24
10 MÁTYÁS Péter Pannonia Motorsport SUZUKI 19

A MAMS Gyorsasági szakosztály közleménye

Végül olvassuk el a szervezők beszámolóját: