back to top
2025. december 04. 17:07
További
    KezdőlapSuperbikeBSB Silverstone teszt 1.nap: Skinner vezet, MacKenzie bukott

    BSB Silverstone teszt 1.nap: Skinner vezet, MacKenzie bukott

    Rory Skinner uralta a Bennetts Brit Superbike Bajnokság R&G hivatalos tesztjének nyitónapját Silverstone-ban, a címvédő Tarran Mackenzie nagyot bukott.

    Az első 22 versenyzőt mindössze 0,949 másodperc választotta el a nap végére, tehát láthatjuk mennyire szoros a mezőny a brit bajnokságban. Skinner az utolsó edzésen még tovább tudta fokozni a tempót, és végül az első helyen fejezte be a teszt kezdő napját. Bradley Ray egyre inkább felzárkózott skót riválisához. Továbbra is fejlődést mutat, amióta a Rich Energy OMG Racing Yamaha csapat a télen gyártót – a BMW-ről a Yamahára – váltott.

    Skinner így nyilatkozott: „Egy szuper napunk volt, és egyből megtaláltuk a tempót. A körülmények ma kicsit változatosak voltak, délután esett az eső, és a szél is erős volt egész nap, így ez egy némileg megnehezítette a napot de sikerült néhány hosszabb etapot futnunk.

    „A vége felé összeállt néhány gyors kör, és nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a napom alakult, a csapat pedig igazán nagyszerű teljesítményt nyújtott. Az FS-3 Racing egy nagyszerű motort adott nekem a tesztre, és már alig várom a holnapi edzést.”

    Ray 0,069 másodpercen belül volt Skinnerhez képest, amikor a nap végső etapja az utolsó öt perchez közeledett. Tarran Mackenzie nagy sebességű bukása miatt viszont sajnos előkerült a piros zászló. A McAMS Yamaha versenyzője feltételezhetően bal bokatörést szenvedett, és további vizsgálatokra kórházba szállították. Ez egy nagyon szerencsétlen eset, hiszen korábban már beszámoltunk arról, hogy a regnáló bajnok a holtszezon alatti bukása következtében eltörte jobb lábának sípcsontját, és válla is kificamodott. Korábbi sérülése után Snettertonban bizakodásra adott okot teljesítménye. A pontos diagnózist még nem tették közzé, de az eset következtében nagy valószínűséggel WSBK asseni szabadkártyás debütálása is veszélybe kerülhet.

    Íme videón a brit bajnok balesete:

    Dan Linfoot pozitívan kezdte a kétnapos tesztet az iForce BMW csapatával, és a harmadik legjobb időt érte el, mindössze 0,001 másodperccel megelőzve Tommy Bridewell-t az Oxford Products Racing Ducatival, míg az első ötöt Kyle Ryde zárta.

    Josh Owens szintén jó nyitónapot teljesített, és a hatodik helyen végzett a Rapid CDH Racing Kawasaki csapatának színeiben, megelőzve Danny Buchant és Leon Haslamot, akik még befértek a legjobb nyolc versenyző közé.

    Ryan Vickers az utolsó edzésen bukott, de így is a kilencedik helyen zárta a napot az FHO Racing BMW nyergében, míg Josh Brookes az MCE Ducati versenygépén a tizedik helyen fejezte be a gyakorlás első napját. Csapattársa, Tom Sykes szintén bukott az utolsó edzésen, így a 18. helyen zárt.

    A snettertoni teszt elsője, a címcédő McAMS Yamaha versenyzője, Jason O’Halloran csupán a 12. helyen végzett.

    Silverstone teszt – 1. nap – kombinált eredmény

    1 Rory SKINNER FS-3 Racing Kawasaki Kawasaki 53.730
    2 Bradley RAY Rich Energy OMG Racing Yamaha 53.799
    3 Dan LINFOOT iForce BMW BMW 53.868
    4 Tommy BRIDEWELL Oxford Products Racing Ducati 53.869
    5 Kyle RYDE Rich Energy OMG Racing Yamaha 54.085
    6 Josh OWENS Rapid CDH Racing Kawasaki Kawasaki 54.092
    7 Danny BUCHAN SYNETIQ BMW Motorrad BMW 54.130
    8 Ryan VICKERS FHO Racing BMW BMW 54.194
    9 Josh BROOKES MCE Ducati Ducati 54.283
    10 Peter HICKMAN FHO Racing BMW BMW 54.300
    11 Jason O’HALLORAN McAMS Yamaha Yamaha 54.338
    12 Christian IDDON Buildbase Suzuki Suzuki 54.354
    13 Ryo MIZUNO Honda Racing UK Honda 54.407
    14 Storm STACEY Team LKQ Euro Car Parts Kawasaki 54.408
    15 Tarran MACKENZIE McAMS Yamaha Yamaha 54.418
    16 Glenn IRWIN Honda Racing UK Honda 54.761
    17 Tom SYKES MCE Ducati Ducati 54.429
    18 Luke MOSSEY TAG Racing Honda Honda 54.435
    19 Takumi TAKAHASHI Honda Racing UK Honda 54.536
    20 Andrew IRWIN SYNETIQ BMW Motorrad BMW 54.605
    21 Lee JACKSON FS-3 Racing Kawasaki Kawasaki 54.679
    22 Chrissy ROUSE Crowe Performance BMW BMW 54.751
    23 Bjorn ESTMENT Powerslide / Catfoss Racing Suzuki 55.040
    24 Dan JONES iForce BMW BMW 55.057
    25 Tom NEAVE Honda Racing UK Honda 55.110
    26 Dean HARRISON DAO Racing Kawasaki Kawasaki 55.377
    27 Leon JEACOCK Specsavers Suzuki Suzuki 55.437
    28 Liam DELVES Rapid CDH Racing Kawasaki Kawasaki 56.021
    29 Sam COX NP Racing BMW BMW 57.626