2024. április 16. 15:14
KezdőlapSuperbikeRea frusztrált Misano után

Rea frusztrált Misano után

Először fordult elő 2022-ben, hogy Jonathan Rea az aktuális hétvége egyetlen futamát sem tudta megnyerni. Nem ehhez szokott…

Jonathan Rea tulajdonképpen csak az első futamnak vághatott neki győzelmi esélyekkel Misanóban. Bár ekkor is lemaradt az első helyről Álvaro Bautista mögött, legalább meg tudta nehezíteni a spanyol dolgát. A második futamon aztán szintén a ducatis mögött ért be, csak épp a vb-címvédő Toprak Razgatlıoğlu mindkettejüket megelőzte és megnyerte a Superpole-versenyt. A harmadik futamon aztán az északír már a dobogóra sem állhatott fel, miután még Michael Ruben Rinaldi is meg tudta előzni őt.

A hatszoros világbajnok érthető módon elég frusztrált.

Még a Superpole-verseny elején is úgy éreztem, minden rendben. Aztán amikor rákapcsoltunk volna, már nem tudtam Toprakkal menni” – idézi fel a hétvégét Rea. „Nagyon jól ment, kiváló tempója volt. Aztán amint Álvaro tiszta pályát kapott maga előtt, ő is elment mellettem.

Pedig Rea a maga részéről úgy érzi, mindent megtett. „Úgy éreztem, a legtöbbet hozom ki a helyzetemből, de ez sem volt elég. Frusztráló volt ez, mert láttam, ahogy megy el a hétvége. A hosszú versenyen is csak negyedik voltam az első kanyarból kijövet, de vissza tudtam jönni harmadiknak. Beálltam egy tempóra, amiről azt gondoltam, kellően jó lehet. A kanyarbemeneteknél nagyon szenvedtem, emellett pedig a tempóm egyszerűen nem volt elég jó.

Jonathan Rea a második-harmadik-negyedik helyet hozó misanói hétvégével jelenleg 184 ponttal rendelkezik. Ez 36-tal kevesebb, mint az a mennyiség, amely az éllovas Álvaro Bautista neve mellett áll.

ForrásCrash.net