2024. március 29. 13:25
KezdőlapSuperbikeA BMW sportigazgatója szerint alakul a szezonjuk

A BMW sportigazgatója szerint alakul a szezonjuk

Scott Redding számára az összecsiszolódás jóval nehezebben ment, van der Mark pedig sérült volt hosszú ideig. De alakul a BMW szezonja a sportigazgató szerint.

Maga Scott Redding is többször panaszkodott, mennyire nehezen megy számára az átállás a sikeres évek után a jóval küzdelmesebb BMW-korszakban. Tudta a BMW is, sok dolguk lesz. És bár ez utóbbi még mindig igaz, a BMW sportigazgatója, Marc Bongers váltig állítja: egyre inkább összeáll a szezon a hányattatott kezdés után.

Természetesen nem állunk ott, ahol állni szeretnénk” – ismeri el a BMW teljesítményével kapcsolatban Bongers. „Nagyon nehezen indult a szezonunk, Mickey kétszer is megsérült. Pedig Estorilban már fittnek érezte magát, de csak két körig. Aztán Scottnak is időre volt szüksége. Nagyjából úgy, mint Mickey-nek tavaly, össze kellett szoknia a motorral. Viszont Estoril óta nagyjából, sokkal jobbak az érzéseink. (Scott) azóta stabilabb, jobb ritmust talált.

Azok után, hogy előtte két évig folyamatosan győzelmekért, de minimum dobogókért harcolt, Scott Reddingnek más szintet kellett megszoknia a BMW-vel. Legjobb eredménye egyelőre egy ötödik hely Assenből.

Az első néhány versenyen el voltunk veszve vele” – ismeri el Bongers. „Nehéz volt megtalálni egy jó kiindulási alapot, sok-sok területen problémáink voltak. Aztán egy estorili teszten visszaálltunk az alapra, mindent reseteltünk. Azóta legalább stabilabbak vagyunk, de vannak még megoldandó problémáink, főleg a fékezéskor és a kigyorsításokkor. A doningtoni hétvége előtt tesztelünk is majd ott, ott ki fogunk próbálni pár dolgot. Remélhetőleg fel tudunk zárkózni.

A bonovósok és Redding mellett a legnagyobb tapasztalattal BMW-n van der Mark rendelkez…ne. De ő már kétszer is megsérült idén.

Nem jó hír (a sérülése), tavaly ugyanis ő volt a viszonyítási pont. Neki is idő kellett, mire összebarátkozott a motorral, de aztán lett győzelme, dobogói és stabil teljesítménye az ötödik hely környékén. Megvolt a tempónk. Nélküle ez a viszonyítási pont nincs meg, Scott-tal pedig több dolgot át kellett értékelnünk.