2024. március 29. 06:33
KezdőlapSuperbikeMandalika: Razgatlioglu a Superpole futamot is megnyerte

Mandalika: Razgatlioglu a Superpole futamot is megnyerte

A Superpole verseny a sorozat történetének 900. futama volt, de ugyanúgy kezdődött, mint a szombati. A rajtnál Toprak Razgatlioglu megőrizte a vezetést, Alvaro Bautista viszont ezúttal még veszített is egy pozíciót. A 2. körben aztán Bassanit megelőzve visszavette az 5. helyet. A 10 körös sprinten nem szakadt szét a mezőny, Jonathan Rea pedig addig támadta Razgatlioglut, amíg a 3. körben sikerült elmenni mellette. A csatározás következtében teljesen összerázódott az eleje, amit kihasználva Bautista Alex Lowes mellett is elment.

Andrea Locatelli nem tudta tartani a tempót csapattársával, aki féltávhoz közeledve próbálta visszaelőzni Rea-t. Hozzá hasonlóan Bautistának sem sikerült az első próbálkozás Locatelli mellett. Razgatlioglunak aztán sikerült visszaelőznie a Kawasakis riválisát, és elszakadt a többiektől.

A hajrában így már nem történt változás, Razgatlioglu a szombati verseny után a Superpole futamot is megnyerte, így a vasárnapi második futamot is az élről várhatja majd. Mögötte Rea és Locatelli jött be, Bautista 4. lett, így előnye 71 pontra csökkent. Ez azt jelenti, hogy a főfutamon egy dobogós helyezés is elég a korai bajnokavatáshoz, hiszen ebből minimum 62-t kell megőriznie ahhoz, hogy Ausztráliába már világbajnokként érkezzen.

Végeredmény:

1 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha with Brixx WorldSBK
2 J. REA Kawasaki Racing Team WorldSBK 0.586 0.586
3 A. LOCATELLI Pata Yamaha with Brixx WorldSBK 1.821 1.235
4 A. BAUTISTA Aruba.it Racing – Ducati 1.906 0.085
5 A. BASSANI Motocorsa Racing 4.346 2.440
6 S. REDDING BMW Motorrad WorldSBK Team 5.025 0.679
7 A. LOWES Kawasaki Racing Team WorldSBK 5.686 0.661
8 M. RINALDI Aruba.it Racing – Ducati 6.142 0.456
9 X. VIERGE Team HRC 7.183 1.041
10 M. VAN DER MARK BMW Motorrad WorldSBK Team 9.831 2.648
11 X. FORES BARNI Spark Racing Team 14.596 4.765
12 L. BAZ Bonovo Action BMW 16.528 1.932
13 G. GERLOFF GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team 17.355 0.827
14 P. OETTL Team Goeleven 17.902 0.547
15 H. SYAHRIN MIE Racing Honda Team 21.035 3.133
16 L. MERCADO MIE Racing Honda Team 22.530 1.495
17 E. LAVERTY Bonovo Action BMW 22.925 0.395
18 O. KONIG Orelac Racing Verdnatura 23.371 0.446
19 K. SMITH TPR Team Pedercini Racing 25.329 1.958
20 K. NOZANE GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team 27.729 2.400