2024. március 29. 09:39
KezdőlapSuperbikePhillip Island – A regnáló bajnok a 2023-as szezon első győztese, a...

Phillip Island – A regnáló bajnok a 2023-as szezon első győztese, a nagy hármas ismét összeállt

Az izgalmasan induló esős versenyen Bautista magabiztos győzelmet aratott tavalyi riválisai előtt.

A Supersport kategória után a Superbike mezőnyét is eső fogadta a 2023-as első verseny rajtjánál. A középső kategória drámai versenyét követően a 22 körösre tervezett futamot 14 körre rövidítették, majd az indításkor mégis arról döntöttek, hogy teljes versenytáv vár a pilótákra.

Toprak Razgatlıoğlu jól kapta el a rajtot, de nála is jobban indult Bautista, aki az élre is állt. A török versenyző mellett Rea is el tudott menni, míg a kawasakis csapattársa Razgatlıoğlut támadta a harmadik helyért. Össze is értek egy pillanatra, de mindketten talpon tudtak maradni. Rea vette át az első helyet a második körben, őt követte Bautista és Lowes a top3-ban.

A 2. körben van de Mark a kavicságyban fejezte be a versenyt.

A vezető duó magabiztos előnyt dolgozott ki, míg a 3. pozícióért Razgatlıoğlu és Lowes csatáztak, a küzdelemből a török pilóta került ki győztesen. A 350. versenyén induló, a kategóriához visszatérő Tom Sykes műszaki hiba miatt feladni kényszerült a futamot az 5. körben.

A 7. körhöz érkezve Bautista folyamatosan lopta a távolságot Rea mögött, és egyre inkább közeledett riválisára. A verseny feléhez közeledve Bautista támadásba lendült, és meg is előzte a sebességváltóval és a féktávokon küszködő északír ellenfelét. A spanyol pilóta ezután el is tudott nyúlni Rea-től, akinek már hátrafele kellett figyelnie, hiszen Razgatlıoğlu is elkezdett közeledni rá. A Ducati-pilóta apró hibája után Rea megközelítette a regnáló bajnokot és néhány körön keresztül közelről követte, míg Razgatlıoğlu felzárkózása megtorpant, nem tudott közeledni a vezető duóra. Bautista összekapta magát hibája után és ismét elkezdett elnyúlni ellenfeleitől.

8 körrel a leintés előtt Alex Lowes dobta el versenygépét. A versenyző sántítva hagyta el a sóderágyat, majd az orvosi központba vitték további vizsgálatokra.

Akadtak a mezőnyben nagy visszaesések és felzárkózások a futam során. Rinaldi, Öttl és Aegerter visszaesett a mezőnyben, míg Bassani, Lecuona, Petrucci és Redding (a BMW-s a 6. helyen is motorozott, ám a futam utolsó harmadára visszaesett) helyezéseket tudtak javítani rajtpozíciójukhoz képest. Az utolsó körre érkezve Bautista megnyugtató előnnyel vezetett Rea és Razgatlıoğlu előtt, így magabiztosan húzta be a futamgyőzelmet, ami Spanyolországnak a 70. sikert jelenti a kategóriában. A top10-be Locatelli, Bassani, Lecuona, Vierge, Petrucci, Redding és Gerloff fértek be. Petruccit végül egy hellyel hátrébb sorolták miután összeakadtak Viergével.

A futam végeredménye: 
1 A. BAUTISTA Aruba.It Racing Ducati
2 J. REA Kawasaki Racing Team Kawasaki 3,471
3 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha Yamaha 6,168
4 A. LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 16,789
5 A. BASSANI Motocorsa Racing Ducati 20,918
6 I. LECUONA Team HRC Honda 27,015
7 X. VIERGE Team HRC Honda 30,625
8 D. PETRUCCI Barni Spark Racing Ducati 31,000
9 S. REDDING ROKiT BMW Motorrad BMW 37,447
10 G. GERLOFF Bonovo Action BMW BMW 42,591
11 P. ÖTTL Team GoEleven Ducati 44,142
12 R. GARDNER GYTR GRT Yamaha Yamaha 48,833
13 D. AEGERTER GYTR GRT Yamaha Yamaha 51,617
14 M. RINALDI Aruba.It Racing Ducati 55,010
15 H. SYAHRIN MIE Racing Honda 115,223
16 E. GRANADO MIE Racing Honda 117,459
17 L. BALDASSARRI GMT94 Yamaha Yamaha 120,226
1 L. BAZ Bonovo Action BMW BMW 1 kör
Nem ért célba:
A. LOWES Kawasaki Racing Team Kawasaki 8 kör
O. KONIG Orelac Racing Kawasaki 11 kör
T. SYKES Puccetti Racing Kawasaki 12 kör
M. VAN DER MARK ROKiT BMW Motorrad BMW 21 kör