2024. március 28. 15:44
KezdőlapSupersportAssen - Aegerter óriási előnnyel nyerte a futamot

Assen – Aegerter óriási előnnyel nyerte a futamot

A kezdeti csaták után az élen, Dominique Aegerter magabiztosan, óriási előnnyel nyerte az asseni második futamot – Baldassarri és Öncü előtt.

Ahogy arról a délelőtt folyamán beszámoltunk, sajnos Sebestyén Pétert vállsérülése miatt az orvosi stáb nem engedte a mai napon versenyezni. Nem ő volt az egyetlen hiányzó a rajtrácson, Booth-Amos tegnapi bukása következtében sérülést szenvedett, így nem tudott ő sem ott lenni a futamon.

Még egy változás történt a rajtrácson, Van Sikkelerus a 23. helyről indult volna, de guminyomás problémák miatt az utolsó helyről kezdhette meg a futamot.

Bulega a tegnapihoz hasonlóan nagyon beragadt a rajtnál, és most nem is tudta megtartani pozícióját, az 5. helyre esett vissza. Aegerter és Öncü jól jöttek el, majd Can Öncü tessékelte ki a pályáról svájci riválisát, aki így a negyedik helyről kezdhette meg a felzárkózást.

Az első körben Cluzel és a szombati nap egyik hőse, Van Straalen buktak és búcsúztak a futamtól.

Az első kör végén a dobogósok sorrendje Öncü, Caricasulo, Baldassari volt. Montella nagyott jött a futam elején, a rajt után 10 helyet javított pozícióján, és egészen a 6. helyig zárkózott fel.

16 körrel a leintés előtt Can Öncü 8 tizedes előnyt motorozott ki, mögötte Baldassarri  és Aegerter haladt, tehát ismét megküzdhettek egymással Aragónia után. Aegerter könnyedén előzte meg olasz riválisát a 4. körben. A dobogósok mögött egy nagyobb boly alakult ki Bulega vezetésével, aki ebben a szakaszban tartotta a tempót az Aegerter – Baldassarri kettőssel.

A hatodik helyért küzdelem alakult ki Manzi és Montella között, amit végül Manzi tudott megnyerni és zárkózott fel Caricasulo mögé a 6. pozícióba.

14 körrel a kockás zászló előtt Aegerter és Baldassarri megérkezett Öncü mögé, akinek teljesen elfogyott az 1 másodperces előnye – fél másodpercet faragtak le a hátrányból Öncüvel szemben.

Caricasulo esett ki a versenyből 13 körrel a leintés előtt, így az első 5 sorrendje Öncü, Aegerter, Baldassarri, Bulega, Manzi volt – a vezető négyes leszakította a mezőny többi részét. 12 körrel a leintés előtt Lorenzo Baldassarri állt az élre megelőzve Öncüt, majd Aegerter is bedarálta török riválisát, majd elment az olasz mellett is és az első pozícióba ért fel.

10 körrel a futam vége előtt a ducatis Bulega is elszánta magát az előzésre Öncüvel szemben, amit sikeresen hajtott végre és jött fel a dobogó legalsó fokára. Közben Aegerter és Baldassarri vívtak csatát egymással és cserélgették egymás között a vezető pozíciót.

9 körrel a leintés előtt Bulega már korábbi VR46 akadémiás társát előzte meg a második helyért. Az olasz belharcnak köszönhetően a svájci Aegerter meg tudott lépni tőlük és kimotorozott egy 6 tizedes előnyt. Baldassarrinak kellett ezután óvatosabban közlekednie a pályán, miután figyelmeztették pályaelhagyások miatt, Bulega is visszavett a tempóból egy kicsit, aminek következtében Öncü visszavette a harmadik helyet.

Közben hátrébb egy 6 fős vonat alakult ki Niki Tuuli vezetésével, aki már az 5. helyen motorozott – 10 másodperccel lemaradva a 4. helyen motorozó Bulega mögött.

7 körrel a leintés előtt az élen megnyugodtak a kedélyek, Aegerter már 1 másodperccel haladt az első helyen Baldassarri előtt, akit Öncü követett szintén 1 másodperccel.

4 körrel a kockás zászló előtt az 5. helyért zajlott óriási csata – Soomer, Manzi, Montella, Tuuli, Huertas és Smith között. Eközben az élen Aegerter már majd 2 másodperces előnnyel haladt a cél felé Baldassarri és Öncü előtt.

2 körrel a futam vége előtt Soomer és Manzi kicsit meglépett a hatos bolytól, így a hetedik helyért folytatódott a küzdelem Huertas, Tuuli és Montella között. Ebből a csatából Huertas az utolsó körben szállt ki.

Az utolsó körbe érve Aegerter hatalmas előnnyel haladt az élen Baldassarri, Öncü és Bulega előtt. A sorrend az élmezőnyben már nem változott, a csatázó boly pedig Soomer, Manzi, Tuuli, Montella sorrendben ért a célba, az első tizet Smith és Sofuoglu zárta.

Dominique Aegerter ezzel a sikerrel megszerezte az idei szezonban 3. győzelmét is, amivel magabiztosan, 30 ponttal vezeti a tabellát Baldassarri és Bulega előtt.

Aegerter elmondta a futam után, hogy tökéletes hétvégét teljesített. Az első versenyen szerencséje volt a piros zászló miatt, de ezen a futamon meg tudta mutatni, hogy mi rejlik a motorjában és benne.

Baldassarri elmondta, hogy a tegnapi futamon valószínűleg egy pályán lévő szennyeződés vetett véget versenyének. Nagyon örül a mostani eredménynek, amire nagyon nagy szüksége volt. 

Öncü második dobogóját szerezte az idei szezonban, a tegnapi futama bukással zárult. Elmondta, hogy meg tudta mutatni mire képes ő és a csapata, habár nem tudott az élen maradni.

Assen – WSSP 2. futam végeredménye:

1 D. AEGERTER Ten Kate Racing Yamaha Yamaha
2 L. BALDASSARRI Evan Bros. Yamaha  Yamaha 2,606
3 C. ONCU Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 4,618
4 N. BULEGA Aruba.it Racing  Ducati 4,965
5 H. SOOMER Dynavolt Triumph Triumph 17,982
6 S. MANZI Dynavolt Triumph Triumph 18,108
7 N. TUULI MV Agusta Reparto  MV Agusta 18,656
8 K. SMITH VFT Racing Yamaha 19,650
9 Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti  Kawasaki 20,000
10 B. SOFUOGLU MV Agusta Reparto  MV Agusta 21,744
11 O. BAYLISS BARNI Spark Racing Ducati 22,369
12 M. BRENNER VFT Racing Yamaha 25,239
13 L. TACCINI Ten Kate Racing Yamaha Yamaha 26,750
14 U. ORRADRE MS Racing Yamaha  Yamaha 27,098
15 R. DE ROSA Orelac Racing Verdnatura  Ducati 30,685
16 P. HOBELSBERGER Kallio Racing Yamaha 32,499
17 J. VAN SIKKELERUS MPM Routz Racing Yamaha 37,077
18 O. VOSTATEK MS Racing Yamaha  Yamaha 37,230
19 M. KOFLER CM Racing Ducati 41,276
20 J. BUIS Motozoo Racing  Kawasaki 41,529
21 F. FULIGNI D34G Racing Ducati 46,583
22 F. FULIGNI D34G Racing Ducati 103,260
23 E. MCMANUS Motozoo Racing  Kawasaki 118,275
24 A. ZETTI Kallio Racing Yamaha 122,731
25 F. CARICASULO Althea Racing Ducati 1 kör
Nem értek célba:
A. HUERTAS MTM Kawasaki Kawasaki 1 kör
T. EDWARDS Yart – Yamaha  Yamaha 13 kör
J. CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha
G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha