2023. február 07. 12:59
MotoGP - 🇬🇧 Brit Nagydíj
MotoGP - 🇦🇹 Osztrák Nagydíj
MotoGP - 🇸🇲 San Marinói Nagydíj
MotoGP - 🇪🇸 Aragón Nagydíj
MotoGP - 🇯🇵 Japán Nagydíj
MotoGP - 🇹🇭 Thai Nagydíj
MotoGP - 🇦🇺 Ausztrál Nagydíj
MotoGP - 🇲🇾 Maláj Nagydíj
MotoGP - 🇪🇸 Valenciai Nagydíj
Superbike - 🇨🇿 Most 1.verseny
Superbike - 🇨🇿 Most 2.verseny
Superbike - 🇫🇷 Magny-Cours 1.verseny
Superbike - 🇫🇷 Magny-Cours 2.verseny
Superbike - 🇪🇸 Catalunya 1.verseny
Superbike - 🇪🇸 Catalunya 2.verseny
Superbike - 🇵🇹 Portimao 1.verseny
Superbike - 🇵🇹 Portimao 2.verseny
Superbike - 🇦🇷 San Juan 1.verseny
Superbike - 🇦🇷 San Juan 2.verseny
Superbike - 🇮🇩 Mandalika 1.verseny
Superbike - 🇮🇩 Mandalika 2.verseny
Superbike - 🇦🇺 Phillip Island 1.verseny
Superbike - 🇦🇺 Phillip Island 2.verseny
🇬🇧 Brit Superbike - Brands Hatch sprint
🇬🇧 Brit Superbike - Brands Hatch 2.verseny
🇬🇧 Brit Superbike - Brands Hatch 3.verseny
SuperSport - 🇦🇷 San Juan 2.verseny
SuperSport - 🇮🇩 Mandalika 1.verseny
SuperSport - 🇮🇩 Mandalika 2.verseny
SuperSport - 🇦🇺 Phillip Island 1.verseny
SuperSport - 🇦🇺 Phillip Island 2.verseny
KezdőlapWheelieÉletveszélyes kísérleteket végzett a motorsport playboya, aki a megegyezést is felrúgta a...

Életveszélyes kísérleteket végzett a motorsport playboya, aki a megegyezést is felrúgta a vb-címért

A mai napon lenne 84 éves Phil Read, aki az 500 köbcentiméteres kategóriában kettő, összesen pedig nyolc világbajnoki címet szerzett pályafutása során. A motorsport playboya volt, de megvolt az oka, hogy élvezte az életet, hiszen nem csak a futamokon nézett szembe rendre a halállal.

1939. január 1-én, vagyis pontosan 84 éve született Phil Read, az 500 köbcentiméteres kategória 1973-as és 1974-es világbajnoka. Októberi halála alkalmából megemlékeztünk már az eredményeiről, így azokat most a teljesség igénye nélkül elevenítenénk fel, ehelyett inkább karrierje legérdekesebb, legellentmondásosabb pontjait fogjuk feleleveníteni.

Elhunyt a “Sebesség hercege”

A brit versenyző 1961-ben kezdte el a nagydíjversenyzést, és ahogyan az akkoriban szokás volt, egyszerre több kategóriában vett részt. A 350-es kategóriában rögtön győzelemmel indított, ráadásul mindezt a legveszélyesebb viadalon, a Man-szigeti TT-n tette, a következő évben pedig kétszer is felállhatott a dobogóra a királykategóriában. 1963-ban a 250 köbcentis géposztályban a Yamahával versenyzett, akik az 50-es évek második felében csatlakoztak a mezőnyhöz, így még rendkívül rutintalannak számítottak.

Nem tudtam, hogy a japánok akkoriban mennyire tapasztalatlanok és naivak voltak a versenyzés terén – idézi őt a Motorcycle News. Nagyszerű mérnökök voltak, de ami a versenyzést illeti, menet közben tanultak. Több időt kellett volna töltenem a gyárban, és megpróbálni javítani a dolgokon. Újak voltak, és a legmagasabb szinten vettek részt a nagydíjversenyzésben, mégsem értettek a vázhoz és a felfüggesztéshez.”

Mindezek ellenére Read 1964-ben megszerezte saját maga és a Yamaha első világbajnoki címét a 250-esek között. A következő évek a Yamaha és a Suzuki két-, illetve a Honda négyütemű motorjainak párbajáról szóltak, így a gyártók folyamatosan az újításon dolgoztak, amihez nyilvánvalóan tesztelni kellett. Csakhogy a kétütemű versenygépek akkoriban kifejezetten veszélyesnek számítottak, mivel az erőforrás gyakran kihagyott, ami súlyos balesethez vezethetett.

Emlékszem, hogy a 250-esem Chimayben szétszakított egy lendkereket – idézte fel félelmetes kalandjait Read a Motor Sport Magazine-nek. – Éreztem, hogy elmegy, és már be is húztam a kuplungot, mielőtt blokkolt a hátsó kerék, és elrepített. Az ember mindig ideges volt. Ez új technológia volt, mint a holdra szállás. Többhengeres motorokat fejlesztettünk, és szenvedtünk a sajátosságaiktól, illetve a kihagyásoktól. A japánok meredek tanulási folyamaton mentek keresztül, mi, versenyzők pedig profitáltunk ebből, de küszködtünk is. A kihagyások állandó aggodalomra adtak okot, ezért még mindig két ujjal a kuplungon motorozom, még akkor is, ha négyüteművel megyek az úton.”

Read és akkori csapattársa, Bill Ivy rengeteg időt töltöttek a teszteléssel, ami egyszerre volt izgalmas és veszélyes elfoglaltság. Ráadásul az is előfordult, hogy a mérnökök nem akartak hinni a pilóták visszajelzéseinek, mivel az ő szemszögükből szépnek tűnt a helyzet. Éppen ezért a versenyzőknek el kellett érniük, hogy a csapattagok a saját szemükkel lássák, hogy olykor mit művel a munkaeszközük.

A motorok lefoglaltak minket, kemény munka volt – folytatta Read. – Ugyanakkor nagyon izgalmas, a csúcstechnológia érdekességeivel, a hangokkal, a hangulattal. Nemcsak az erőforrások, hanem a szörnyű vezethetőség és a fékek hiánya miatt is. Emlékszem, hogy a Japánban zajló tesztelés során Bill és én kivittük a Yamaha néhány mérnökét a szuzukai pálya egy bizonyos szakaszára, hogy megnézzük, hogyan viselkednek a motorok. A mérnökök általában a bokszban álltak, a motorok pedig elszáguldottak mellettük, és csodálatosnak tűntek. Eljöttek minket megnézni a kanyarokban, ahol a motorok lehetetlen pozíciókba kerültek. Két kör után már a pályán álltak, fel-le ugráltak, és azt mondták, »lassíts, lassíts, megértettük!«.”

Fotó: MotoGP Media

Ahogyan a fenti beszámolóból is kiderült, a versenyzők rendszeresen óriási veszélynek tették ki magukat, talán még nagyobb mértékben, mint a futamokon. Az ezzel járó borzalmas gondolatot pedig csak úgy lehetett feldolgozni, hogy amikor nem ezzel foglalkoztak, akkor próbálták a lehető legnagyobb mértékben kiélvezni az életet.

Az ember rájött, hogy meghalhat, ezért két találkozó között kiélte magát – magyarázta Read. – Úgy voltunk vele, hogy »b*ssza meg, túléltünk egy újabb küldetést, éljük ki magunkat egy kicsit«. Izgalmas volt csinálni, de a veszély szörnyű volt. Választhattunk: vagy feladjuk, vagy folytatjuk. Én csak imádkoztam, hogy ne haljak meg vagy ne bénuljak le. Igyekeztünk nem gondolni rá, próbáltuk a lehető legtöbbet kihozni belőle.”

A brit motoros tehát ilyen feltételek mellett teljesítette a következő éveket. 1965-ben megvédte címét, három évvel később pedig arról szólt a megállapodás, hogy a 125-ösök között fog nyerni, a 250-esek között nem. Ez elsőre furcsának tűnhet, hiszen normál esetben nem lehet előre tudni, hogy ki a végső győztes, de a Yamahának olyannyira nem volt ellenfele ezekben a géposztályokban, hogy megengedhették maguknak ezt az eljárást. Read annak rendje és módja szerint Csehszlovákiában bebiztosította a 125-ös elsőségét, ám utána Ivy, addig hergelte, hogy felrúgta a megállapodást.

Bill mindenkinek azt mondta, »meg fogom nyerni a 250-es bajnoki címet, le fogom győzni Readyt« jelentette ki. – Ezt én hallottam, úgyhogy amikor felálltunk a 250-eseknél, azt mondtam neki, hogy »rendben, ha azt hiszed, hogy meg tudsz verni csapatutasítással, akkor most versenyezned kell velem ezért«. Erre ő: »a k*rva életbe, Phil«. Így hát versenyeztünk, én nyertem, ő pedig második lett.”

A monzai szezonzáró előtt mindketten nyertek egy futamot, a másikon pedig nem vettek részt. Az utolsó viadalon Read ismét legyőzte Ivyt, így nagyon furcsa szituáció alakult ki a tabellán. Mindketten öt győzelmet és két második helyet gyűjtöttek, egyéb eredményük pedig nem volt. Ennek következtében úgy dőlt el a bajnoki cím, hogy összeadták a versenyidőket, és ebből Read jött ki győztesen, mindössze 5,3 másodperces különbséggel. A sors kegyetlensége, hogy Ivynak nem volt lehetősége visszavágni, mivel a következő év júliusában életét vesztette a Sachsenringen.

Read 1971-ben megszerezte ötödik világbajnoki címét, miután ismét a 250-esek között diadalmaskodott, majd 1973-ban és 1974-ben az 500-as géposztályban is felért a csúcsra, az MV Agusta színeiben utolsóként. Ezzel egyébként ő lett a történelem első versenyzője, aki a 125-ös, a 250-es és a királykategóriában is felért a csúcsra, amit azóta is csak Velentino Rossi, valamint Marc Márquez tudott megismételni.

1976-ban vett részt utolsó nagydíján, de a versenyzést még nem hagyta abba. 1977-ben elindult a Man-szigeti TT-n, ami nagy felhördülést keltett akkoriban. Azelőtt 1972-ben volt ott utoljára a mezőnyben, amikor a viadal még része volt a világbajnoki versenynaptárnak. Abban az évben barátja, Gilberto Parlotti életét vesztette, aminek következtében Read, Giacomo Agostini és más élmenők kijelentették, hogy soha többé nem szerepelnek a TT-n. A döntés nagy felháborodást keltett a brit rajongók körében, és mivel a futam már nem volt része a pontversenynek, a szervezők kénytelenek voltak jelentősen emelni a pénzdíjazáson. Ez utóbbi volt az, ami végül visszacsábította Readet.

Amikor részt vettem az 1972-es TT-n, ötszörös világbajnokként ötven fontot kaptam ezért – panaszkodott. – Emellett fizetnem kellett a saját kompomat, a szállást, szóval még ha nyertem is egy-két versenyt, a Man-sziget akkor is veszteséges volt számomra. A TT nem ijesztett meg, szerettem, de Agóval megegyeztünk abban, hogy túl veszélyes ahhoz, hogy nagydíj legyen, így nem mentünk többet.”

Öt évvel később ezzel szemben 6 ezer fontot kaptak csak a részvételért. Read két kategóriában is elindult, amiért 20 ezer fontot zsebelt be, ami mai értékre átszámítva 135 ezernek felel meg. Ennek tudatában még az sem zavarta túlságosan, hogy a díjátadó ceremónián több száz néző kifütyülte őt a korábbi kijelentése, illetve bojkottja miatt.

Phil Read
Fotó: MotoGP Media

Egy évvel később korábbi nagy ellenfele, Mike Hailwood is visszatért a mezőnybe. Kilencszeres világbajnok honfitársa teljesen más okokból maradt távol évekig, hiszen időközben az autóversenyzésben is kipróbálta magát, és a Forma-1-ig is eljutott, ahol két dobogót szerzett. Ebben az évben minden idők egyik legemlékezetesebb párharcát produkálták.

Az a futam Mike-kal az egyik legnagyobb élményem volt a Man-szigeten fogalmazott Read. – Hallottam, ahogyan a Ramsey-be érkezik, és arra gondoltam, hogy »jaj, ne, felismerem a Ducati hangját«. Aztán úgy véltem, együtt kell maradnom vele, hogy érdekesebbé tegyem a versenyt. Oda-vissza előzgettük egymást, miközben integettünk egymásnak.”

A csatának végül Read Hondájának meghibásodása vetett véget, Hailwood pedig megnyerte a viadalt. A hoppon maradt versenyző azonban nem annyira bánta, hogy így alakult a futam. „Rájöttem, hogy ha az ő motorja romlik el [az enyém] helyett, én lettem volna a valaha volt legnépszerűtlenebb TT-győztes – mondta. – Amikor végül visszaértem a Douglas Bay hotelbe, ahol Mike és én laktunk, bementem a szobájába, és azt mondtam neki, hogy »szép volt, Mike, gratulálok!«. Még mindig az olajos szerelésemben voltam. Erre ő mondta, hogy menjek le a bárba, és a barátokkal együtt megittunk néhány üveg pezsgőt.”

Readnek az 1977-es Formula TT jelentette pályafutása utolsó, nyolcadik világbajnoki címét. A sebesség hercegének is nevezett versenyző az elsők között rúgta fel azt az íratlan szabályt, hogy a pályán úriemberként kell viselkedni, hiszen többször is túlment a határokon. Mindezt talán az 1978-as, Cadwell Parkban rendezett viadal érzékelteti a legjobban.

Read odahajolt hozzám, és azt mondta, »úgysem fogsz nyerni – idézte fel John Cowie, aki abban az évben végül elorozta előle a Formula TT bajnoki címét. – [Személyesen] nem ismertem az embert, de tinédzserkoromban ő volt az egyik példaképem. Azon a ponton ezt elszúrta. Ezután belülről jött mellém a hajtűkanyarban, folyamatosan lökdösött, aztán elhúzott.”

Read a versenypályák mellett a közutakon, négy keréken sem volt óvatosnak nevezhető. 1958-ban nyerte meg első Man-szigeti TT-jét, amiért megajándékozta magát egy 3,8 literes Jaguar Mark 2-essel, amit hamarosan egy E-típusúra cserélt. Évekkel később még a kor legnagyobb Forma-1-es sztárjánál is gyorsabban hajtott, legalábbis saját elmondása szerint. „Emlékszem, Silverstone-ba mentem az E-vel, az M1-esen hajtottam százzal, amikor elhaladtam egy Lotus mellett, amely kilencven körüli sebességgel ment – idézte fel ezt az utazását. – Benéztem, és Jim Clark volt benne. Arra gondoltam, hogy én motorversenyző vagyok, ő pedig F1-es pilóta, szóval jó vagyok.”

Az eddigiekből aligha meglepő, hogy a brit versenyző az életvitelét tekintve a motorsport playboya volt. Rocksztárokra jellemző napszemüveget és szőrmekabátot viselt, egy villában lakott London leggazdagabb negyedében, Rolls-Royce-szal közlekedett, és saját magángépe volt. Emellett jó néhány különböző barátnője, illetve felesége volt. Sokatmondó, hogy másik beceneve „rebel Read”, azaz „lázadó Read” volt, önéletrajzi könyve is ezen a címen jelent meg. Jó néhány vállalkozást is üzemeltetett, de mivel rengeteg pénzt költött, élete későbbi része nem alakult fényesen: egy időben a barátja kertjében lévő lakókocsiban élt, mindezt nyolcszoros világbajnokként.