2024. március 28. 18:19
KezdőlapMotoGP2021 kapcsán Marquez a motorra, Puig pedig Marquezre mondta, hogy világbajnok (lehetett...

2021 kapcsán Marquez a motorra, Puig pedig Marquezre mondta, hogy világbajnok (lehetett volna)

Marc Marquez elmondta, hogy szerinte a Honda 2021-es versenygépe tavaly világbajnoki cím megnyerésére alkalmas csomag volt, míg a Repsol Honda csapatfőnöke, Alberto Puig úgy véli, hogy ha az előző két évben Marquez nem lett volna sérült, akkor ő nyerte volna mindkét szezon során a bajnoki aranyat.

A nyolcszoros világbajnok az autosport.com-nak adott interjúban a kérdésre, miszerint, hogy ha tavaly a Honda megnyerte volna a világbajnoki címet, akkor is olyan drasztikus változtatásokat hajtottak volna-e végre a motorjukon, mint most, egyértelműen „Nemmel” felelt a spanyol. „A jelentős változásokra azért volt szükség, mert nem jöttek az eredmények.” – kezdte Marquez. „A korábbi években, 2019-ben és 2018-ban is ott voltak a problémák, pontosan ugyanazok, azonban a múltban én nyertem a világbajnoki címet. Miért is változtatnál tehát, ha végül képes vagy győzni? Azt gondolom, hogy a 2021-es motor képes lett volna megnyeri tavaly a világbajnoki címet, de azt hiszem ezt már néhány interjúban említettem. Arról a motorról van szó, mellyel nem túl jó körülmények között nyertem három futamot.” – emlékeztetett Marquez. „Most azonban itt az idő arra, hogy a stílusomat az új versenygéphez igazítsam és azt is egy kissé hozzám.” – mondta a 29 éves versenyző. Az előszezoni teszteket követően megszólalt a Repsol Honda vezetője, Alberto Puig is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a tavalyi év nem a Hondáé volt, azonban ettől függetlenül szerinte nem voltak ők olyan rosszak.
 [kép=32405]
„Azt hiszem, hogy sosem estünk ki igazán az élmezőnyből. Marc megnyert három versenyt sérült karral, Pol pedig egész jól zárta a szezont. A motorunkkal tapasztalat problémák ellenére tehát a versenyzőink néhányszor azért oda tudtak érni. Igaz ugyan, hogy nem nyertük meg a világbajnoki címet, amihez hozzászoktak az emberek, de azt nem mondhatjuk, hogy teljesen kiestünk a kosárból. Ebben az évben két egészséges versenyzővel és egy továbbfejlesztett motorral arra törekszünk majd, amire mindig is törekedtünk.” – mondta Puig a világbajnoki címre utalva, aki azt is hozzátette, hogy szerinte ha nincs Marquez sérülése, akkor az elmúlt két év is a spanyol világbajnoki győzelmeiről szólt volna. „A Hondánál eddig töltött pályafutása hihetetlenül sikeres. Az elmúlt két évben kizárólag a sérülése hátráltatta őt, amit pedig mondani fogok azt nem azért teszem, mert a Hondánál dolgozok: Ténylegesen úgy gondolom, hogy amennyiben nem lett volna probléma a karjával, akkor egyértelműen ő nyert volna az elmúlt két évben is. Ez a véleményem. Talán tévedek, de ezt gondolom.” – szögezte le a Repsol Honda csapatvezetője.

Fotó: MotoGP Media