back to top
2024. október 15. 09:26
KezdőlapMoto2Pablo Nieto jobbkeze irányítja idén a VR46 Moto2-es alakulatát

Pablo Nieto jobbkeze irányítja idén a VR46 Moto2-es alakulatát

Hogy kiről is van szó, arra azonnal rátérünk, de az már biztos, hogy nagyon jó kezekbe kerül idén Rossi középső géposztálybeli versenyzőpárosa.

Nem lesz egyszerű dolguk idén a Moto2-es pilótáknak, hiszen a „Cápa” ismét lecsapni készül, ahogy az a tesztek alapján egyértelműen látszik. A 17 éves spanyol tehetséggel, Pedro Acostával kell felvenni a versenyt idén. Rossi két növendéke, Celestino Vietti, és a frissen a Moto3-as kategóriából érkező Niccoló Antonelli is minden bizonnyal azért küzdenek majd, hogy borsot törjenek a fiatal trónkövetelő orra alá. A VR46 középső géposztályát idén Luca Brivio, Davide Brivio fia irányítja majd, aki immáron 7 éve tagja a tavulliai körforgásnak.

Hogy hogyan is vélekedik új feladatköréről az olasz, ő maga mondja el, szavait a Speedweek.com idézi:
„2015 óta dolgozom minden áldott nap Uccio és Pablo mellett. Mondhatjuk úgy is, hogy csapatkoordinátor vagyok, Pablo jobbkeze. Az új MotoGP-projekt kapcsán gondolkodtunk el azon, hogy jó lenne felosztani egymás között a feladatokat, mivel sokan vagyunk, és sok mindent kell csinálni. Természetesen nem lennék egyedül, mert hosszú ideje együtt dolgozunk, ezt a koncepciót vinnénk tovább, de néha szükség van arra, hogy megosszuk a feladatokat. A tesztek befejezését követően úgy látom, jól haladunk. Úgy vélem, mivel éveken keresztül nap mint nap Pablo mellett dolgoztam, sikerült elsajátítanom a szakértelmét, ami minden bizonnyal segíteni fog. Celestinóval az előző idényben nagyon jól sikerült a szezon második fele, közel tudott kerülni a pódiumos helyezésekhez több alkalommal is. A cél az, hogy megpróbáljunk javulni annak érdekében, hogy lehetősége legyen a legjobbakkal felvenni a versenyt. Meg kell próbálnia már péntektől az első helyek valamelyikén szerepelni, és ezt a tendenciát egy az egész versenyhétvégére kiterjeszteni. Szerintem ez a fő célunk vele kapcsolatban. Ami Antonellit illeti, szerintem azért választotta a VR46, mert rendkívül tehetséges és sok lehetőség van benne. Sok évet töltött a Moto3-ban, így biztosan gyors lesz. Biztosan hosszú idő lesz, mire eléri a kívánt szintet, de meg van hozzá a képessége. Támogatnunk kell őt mindenképpen, és segíteni ezt a fejlődési folyamatot, amin átmegy. Úgy gondolom, tapasztalt emberekkel van körülvéve, akik jól ismerik mind a géposztályt, mind a motort. Ez a tökéletes környezet számára, hogy tanuljon.”

Fotó: Mooney VR46 Racing Team