2024. április 19. 06:53
KezdőlapMotoGPÉrzelemdús első győzelmet aratott Enea Bastianini

Érzelemdús első győzelmet aratott Enea Bastianini

A tavaly elhunyt csapatfőnöknek, Fausto Gresininek ajánlotta pályafutása első királykategóriás futamgyőzelmét Enea Bastianini Katarban.

A két kisebb kategóriát, a Moto3-at és a Moto2-t egyaránt behúzta a Mooney VR46 Racing Team, a MotoGP futama érthető módon már nem róluk szólt. A nagyok futamát Jorge Martín kezdhette az első rajtkockából, a futama viszont rettenetesen alakult. Martín már a rajtnál visszaesett a nyolcadik helyre, a vezetést ekkor Pol Espargaro vette át. Espargarót Marc Márquez követte, a két repsolos a verseny elején pedig ott is maradt az élen. Ebben sokat segített nekik a lágy-lágy gumikombináció. Idővel Brad Binder aztán a hibázgató Márquez mellett el tudott menni.

Kicsivel hátrébb nagyot ugrott előre a vb-címvédő Fabio Quartararo gyengécske Yamahájával. A francia a tizenegyedik helyről hamar a hetediken találta magát. Később aztán fejet kellett hajtania a felzárkózó Ducatik előtt.

Sem Pecco Bagnaia, sem Jack Miller nem kezdte jól a versenyt, ez pedig a gyári ducatisok számára pedig később még rosszabbul folytatódott. Jack Miller versenye mindössze hét körig tartott műszaki hibája miatt, míg Bagnaia a 12. körben adta fel a versenyt, mikor bukott. Ebben egyébként a pole-ból induló Jorge Martínt is magával rántotta.

Eközben a mezőny legelején Espargaro előnye kitartott, sőt, 1 másodperc fölé hízott. A második Binder mögött ekkor már Bastianini tűnt fel, aki szintén leküzdötte Marc Márquezt. Bastianini egyébként az utolsó pillanatban váltott közepes hátsó gumira, és a 14. körben már Bindert előzte a második helyért, és elkezdett nagyokat kiharapni Espargaro 1,3 másodperces előnyéből.

Espargaro végül a 19. körben volt kénytelen átadni a vezetést Bastianininek, a spanyol ráadásul egy hibája után Binder mögé esett vissza. Bastianini előnye ekkor 1,3 másodpercre hízott ideiglenesen, ez a leintésig 0,346-ra olvadt. Pol mögött testvére, Aleix Espargaro lett a negyedik, Márquez már kissé lemaradva jött ötödikként.

Bastianini verseny utáni nyilatkozatában a tavaly elhunyt csapatfőnök, Fausto Gresini emlékének ajánlotta sikerét.

A MotoGP Katari Nagydíj végeredménye

Poz. Versenyző Motor Különbség
1 Enea Bastianini Ducati  
2 Brad Binder KTM 0.346
3 Pol Espargaro Honda 1.351
4 Aleix Espargaro Aprilia 2.242
5 Marc Márquez Honda 4.099
6 Joan Mir Suzuki 4.843
7 Álex Rins Suzuki 8.810
8 Johann Zarco Ducati 10.536
9 Fabio Quartararo Yamaha 10.543
10 Takaaki Nakagami Honda 14.967
11 Franco Morbidelli Yamaha 16.712
12 Maverick Viñales Aprilia 23.216
13 Luca Marini Ducati 27.283
14 Andrea Dovizioso Yamaha 27.374
15 Remy Gardner KTM 41.107
16 Darryn Binder Yamaha 41.119
17 Fabio Di Giannantonio Ducati 41.349
18 Raúl Fernández KTM 42.357
  Jorge Martín Ducati  
  Francesco Bagnaia Ducati  
  Miguel Oliveira KTM  
  Álex Márquez Honda  
  Marco Bezzecchi Ducati  
  Jack Miller Ducati