2024. április 20. 10:05
KezdőlapMotoGPSzívének kedves helyszínre érkezik Andrea Dovizioso

Szívének kedves helyszínre érkezik Andrea Dovizioso

Argentínában sokszor ért már el szép eredményt Andrea Dovizioso. Szüksége is lenne egy újabbra, miután kimondottan gyengén kezdte 2022-t…

Andrea Dovizioso már a szezonnyitó katari futamon is csak a 14. helyen ért célba, legutóbb Indonéziában pedig egyenesen be sem tudta fejezni a futamot. Dovi nemrég arról beszélt, hogy nagyon más az, amit ő szeretne a motorjától és ahogy azt rászabták Quartararóékra. Ez is közrejátszhat tehát abban, ahogy kezdte a szezont.

Sürgető tehát számára egy jó eredmény, ehhez pedig jó terep lehet Argentína.

A szomorúan alakuló indonéz futam után Termasban sokkal több kell” – ismeri el Dovizioso. „A potenciál Mandalikán is bennünk volt, hogy jó eredménnyel távozzunk, a legnagyobb baj az, hogy bennünk is maradt. Termas egy igen különleges pálya már önmagában is, ráadásul két éve nem versenyeztünk már ott. Szóval kíváncsi leszek, milyen lesz visszatérni. Mindezekkel együtt egyébként optimista vagyok. Ez egy jó pálya lehet a Yamaha számára.

Dovizioso jövőjével kapcsolatban egyébként már most, a szezon harmadik futamára készülve felröppentek találgatások. Ehhez persze hozzájárul a mindössze két eddig szerzett pont is, amivel jelenleg mindössze 18. a tabellán. A sajtó találgatásai alapján, amennyiben Dovizioso teljesítménye továbbra sem javul, a Superbike-világbajnoki címvédő török Toprak Razgatlıoğlu a legesélyesebb arra, hogy váltsa az olaszt 2023-tól.

Darryn Binder egyébként jelenleg veri csapattársát, miután Doviziosóval ellentétben már hat ponttal rendelkezik, köszönhetően egy tizedik helynek Indonéziából. Dovizioso a korábbi Argentin Nagydíjak során kétszer is dobogóra állhatott, így most mindenképp egy jó esélyt kap arra, hogy javítson.

ForrásCrash.net