back to top
2024. október 13. 05:39
KezdőlapSupersportAragon - Aegerter visszavágott Baldassarinak

Aragon – Aegerter visszavágott Baldassarinak

Hasonló forgatókönyv szerint alakult a Supersport második versenye, mint az első, legalábbis a győzelemért folytatott csatában. Ezúttal is ugyanúgy a címvédő Aegerter és a kategóriaújonc Baldassari között dőlt el a küzdelem.

Aegerter már a rajtnál megelőzte a pole pozícióból rajtoló vetélytársát, és utána sokáig tartotta is a vezető helyet. Az első körükben még a kawasakis Öncü társaságában, de nagyon hamar elhúztak a mezőnytől. A verseny harmadánál Baldassari megelégelte a második helyet, és átvette a vezetést. Sebestyén Péter az első futamhoz hasonló pozícióban motorozott, ám 5 körrel a vége előtt kiállt a versenyből.

4 körrel a vége előtt Aegerter visszavette az első helyet, de nem tudta lerázni riválisát. A dráma ezúttal is az utolsó körre maradt, bár egy kicsit másképp. Can Öncü alatt megállt a Kawasaki, így a mögötte lévő Van Straalen és Bulega csatájának tétje életük első dobogója lett. Elöl Baldassari az utolsó hosszú egyenesben megelőzte a svájcit, aki viszont belül szűken vissza tudott jönni, így megszerezte idei első győzelmét. A harmadik helyet pedig szintén egy utolsó kanyaros előzéssel Bulega szerezte meg, ami nemcsak neki, hanem a kategóriába visszatérő Ducatinak is az első dobogós helyezés.

Végeredmény

1 D. AEGERTER Ten Kate Racing Yamaha
2 L. BALDASSARRI Evan Bros Yamaha 0.030 0.030
3 N. BULEGA Aruba.it Racing Ducati 7.587 7.557
4 G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha 8.012 0.425
5 N. TUULI MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 11.276 3.264
6 J. CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha 13.050 1.774
7 Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 15.732 2.682
8 S. MANZI Dynavolt Triumph Triumph 16.573 0.841
9 R. DE ROSA Orelac Racing Verdnatura  Ducati 20.078 3.505
10 H. SOOMER Dynavolt Triumph Triumph 20.227 0.149
11 A. HUERTAS MTM Kawasaki Kawasaki 20.335 0.108
12 F. CARICASULO Althea Racing Ducati 21.650 1.315
13 P.   HOBELSBERGER Kallio Racing Yamaha 23.160 1.510
14 B. SOFUOGLU MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 26.731 3.571
15 T. BOOTH-AMOS Prodina Racing WorldSSP Kawasaki 29.510 2.779
16 A. VERDOIA GMT94 Yamaha Yamaha 29.529 0.019
17 U. ORRADRE MS Racing Yamaha  Yamaha 32.289 2.760
18 J. BUIS Motozoo Racing Kawasaki 33.628 1.339
19 O. BAYLISS BARNI Spark Racing Team Ducati 33.930 0.302
20 K. SMITH VFT Racing Yamaha 33.939 0.009
21 F.  FULIGNI D34G Racing Ducati 43.001 9.062
22 O. VOSTATEK MS Racing Yamaha  Yamaha 43.509 0.508
23 E. MCMANUS Motozoo Racing Kawasaki 59.819 16.310
Nem fejezte be a versenyt
RET C. ONCU Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 1 Lap
RET L. TACCINI Ten Kate Racing Yamaha Yamaha 3 Laps
RET Sebestyén Péter Evan Bros Yamaha 5 Laps
RET M. KOFLER CM Racing Ducati 5 Laps
RET M. BRENNER VFT Racing Yamaha 14 Laps
RET A. ZETTI Kallio Racing Yamaha