2024. április 20. 01:53
KezdőlapMoto2Acosta és Fernández Európában bizonyítanának

Acosta és Fernández Európában bizonyítanának

Aki Ajo csapata két remek versenyzőt tudhat magáénak idén, Pedro Acostát és Augusto Fernándezt, azonban valami hiányzik tavalyhoz képest.

A 2021-es év Moto3-as világbajnoka, Pedro Acosta kezdeti szárnybontogatása a középső kategóriában korántsem a tervek szerint alakul. A 17 éves újonc ugyan hatalmas tehetség, de meggyűlik a baja az új erőviszonyokkal. Az amerikai nagydíjat a 10. helyről kezdte, ígéretes köröket teljesített, azonban kicsúszott, így nem tudta folytatni a futamot.

Acosta a helyzettől függetlenül elmondta, hogy örül, hogy a mezőny elején tudott küzdeni, szavait a Speedweek.com idézi:

„Újra a mezőny elején tudtunk motorozni, ami nagyon fontos annak érdekében, hogy megértsük, mi az, ami ahhoz kell, hogy ezt megismételjük. Nagyon jó munkát végzett a csapat hétvégén és minden nagyszerűen összeállt. Nyugodtnak kell maradnunk és a következő versenyre koncentrálni. Portugáliában újra megpróbáljuk.”

Acosta csapattársa, Fernández is megosztott pár gondolatot az austini futammal kapcsolatban:

„Nagyon sok problémám volt ezen a futamon. Jó rajtot vettem, de összeütköztem valakivel egy 1-es kanyarban, így majdnem elestem. Próbáltam a lehető legjobb eredményt elérni, és minél több pontot szerezni. Tudtam, hogy a nagy nevek már kiestek. Örülök, hogy Európába látogatunk, mert nehéz hétvégén vagyunk túl, ami nem a terveim szerint alakult. Készen állok a következő versenyre.”