2024. április 19. 17:55
KezdőlapMoto3John McPhee Portimaóban visszatér

John McPhee Portimaóban visszatér

Egy március közepén történt edzésbaleset következtében a Husqvarna versenyzője, John McPhee megsérült és azóta nem tudott indulni a szezon versenyein. A skót versenyző Portimaóban visszatér.

A Max Biaggi és Peter Öttl alkotta Max Racing Team számára nem volt egyszerű a szezon kezdete. Sasaki az első, katari futamon az élen állva esett ki, a japán a Mandalikán bukott. Ezt követően Termasban és Austinban a 3. és 4. helyen ért célba. Csapattársa McPhee két csigolyáját törte el Supermoto edzés közben. Peter Öttl most bejelentette visszatérését.

„Jövő hétvégén Portimaóban John visszatér. A hosszú szünetre szükség volt, bár Austinban már újra versenyezni akart. A sérülése miatt, még ha úgy is döntöttünk volna, hogy ott újra motorozhat, a versenyorvos elutasította volna” – mondta el Öttl. „Egy fej- és hátsérülést természetesen másképp kezelnek, mint egy kéz- vagy lábsérülést. Túl nagy lett volna a kockázat.”

„A fittségi szintje jó, hogy Portimaóban hogy fog teljesíteni a motoron, az majd kiderül. Előre nem lehet szimulálni a terhelést, amit a motoron kap. 100%-ig biztos benne, hogy tud versenyezni.”

Megkérdezték Öttl arról is, hogy mit gondol a világbajnokság alakulásáról. „Foggia tavaly a szezon második felében megmutatta, hogy ő a legerősebb versenyző. Nehéz lesz őt legyőzni „ – válaszolta a speedweek.comnak. „A legerősebb csapat azonban a GASGAS Izan Guevarával és Sergio Garciával. Sok minden történhet 21 futam alatt, és mi mindent megteszünk azért, hogy előrébb kerüljünk a mezőnyben. Ayumu már megmutatta a potenciálját, Katarban biztos 25 pontot vesztettünk, utána figyelmetlenség miatt esett. De most már stabil, és bízom benne, hogy még előrébb fog jutni.”

„John általában ugyanilyen erős szokott lenni. Remélem, visszatér a szintjére, és olyan eredményeket ér el, amellyel fel tud kerülni a Moto2-be. Mindkét versenyző célja, hogy jövőre a Moto2-be váltson. Kicsit rossz nekünk, mert feltételezem, hogy két új versenyzőt kell majd találnom” – mondta el a német.