2024. március 29. 09:38
KezdőlapMotorsportLe Mans - a Suzuki ismét megnyerte a 24 órást, a magyarok...

Le Mans – a Suzuki ismét megnyerte a 24 órást, a magyarok küzdelmes hétvégét zártak

Éjfélkor, kilenc órányi versenyzés után azzal jelentkeztünk, hogy a magyarok csapatai problémáktól sújtva, de továbbra is versenyben vannak. Nos, sajnos ezt most, a futam leintésekor már nem tudjuk így leírni.

Kovács Bálint, Mathieu Gines és Robin Mulhauser, vagyis a Wójcik Racing #77-es rajtszámú EWC-s Yamaha legénységének küzdelme hajnali öt órakor ért véget: Robin Mulhauser elesett egy, másik versenyző által kifolyatott olajfolton, aminek következtében megsérült ő maga, valamint a motor is, amelyet a csapat már nem tudott megjavítani.

Így a Wójcik Racing két motorja közül egyik sem jutott el a célig. Kovács Bálint csak ennyit írt ki a közösségi médiában: A nap lassan felkel, de a versenyünknek vége. Köszönöm a Wojcik Racing Team-nek,hogy újra bizalmat szavaztak nekem. Találkozunk Spa-ban.

Bódis Richárdék alakulata, a Maco Racing meglátta a kockás zászlót a 32. helyen, de Richárd nélkül: az ő szervezete a futam féltávjánál nem bírta tovább, így onnan a két csapattársa, Anthony West és Enzo Boulom vitték tovább a Yamahát. Ricsi az alábbiakat írta ki a facebook-oldalára:

A versenyt egyébként – a tavalyihoz hasonlóan – a címvédő világbajnok Yoshimura SERT Suzuki uralta: különösebb probléma nélkül teljesítették a 24 órát, veszélyt egyedül a 7-es számú YART Yamaha brigád jelentett rájuk. Ők voltak az egyetlenek, akik velük egy körön belül értek célba – igaz, a Suzuki előtt végig ott lebegett a lekörözés lehetősége. Az SRC Kawasakinak nem sokkal éjfél után ki kellett állniuk a boxba, ahol több, mint egy órán át szerelték a zöld masinát:

Az F.C.C. TSR Honda pedig délelőtt elesett, így értékes köröket veszítettek.

A versenyen még az utolsó pillanatokban is voltak drámák: a 121-es rajtszámú Falcon Racing Yamahája tíz perccel a vége előtt füstölt el, pályára küldve a biztonsági autót:

Visszatérve az élmezőnyre: a Yoshimura SERT Suzuki este 11 óra után vette át a vezetést, és a befutóig már meg is őrizték az elsőséget. Mögöttük második lett tehát a YART Yamaha, harmadik pedig az F.C.C. TSR Honda.
A többi márkáról: az SRC Kawasaki meghibásodása miatt a stockos April Moto lett a legjobb Kawasaki, a hetedik helyen befutva. A BMW gyári csapata kiesésével a lengyel Team LRP Poland védte a bajor márka becsületét egy 14. pozícióval. Mögöttük futott be az ERC Endurance Ducati csapat Panigaléja. Illetve meg kell említenünk a 23-ként záró apriliás Le Mans 2 Roues istállót is.

A verseny első három helyezettje: Yoshimura SERT Suzuki (1), YART Yamaha (7), F.C.C. TSR Honda (5) Fotó: Izsó Photo

A negyedik helyezett a Stockosok legjobbika, a francia tűzoltók által szponzorált Team18 Sapeurs Pompiers Yamaha alakulat lett.

A 2022-es Le Mans-i 24 órás végeredménye:

1 1 Yoshimura SERT Motul Suzuki EWC 840
2 7 YART – Yamaha Official Team Yamaha EWC 840 1:45.582
3 5 F.C.C. TSR Honda France Honda EWC 826 14 Lp.
4 18 TEAM 18 SAPEURS POMPIERS Yamaha SST 816 24 Lp.
5 44 No Limits Motor Team Suzuki SST 816 24 Lp.
6 55 NATIONAL MOTOS HONDA Honda SST 815 25 Lp.
7 33 TEAM 33 LOUIT APRIL MOTO Kawasaki SST 813 27 Lp.
8 8 Team Bolliger Switzerland #8 Kawasaki EWC 812 28 Lp.
9 86 PITLANE ENDURANCE #86  Yamaha SST 808 32 Lp.
10 94 TEAM LH RACING Yamaha SST 807 33 Lp.
11 4 TATI TEAM BERINGER RACING Kawasaki EWC 806 34 Lp.
12 24 BMRT 3D MAXXESS NEVERS Kawasaki SST 804 36 Lp.
13 23 TEAM UNIVERS RACING Kawasaki SST 804 36 Lp.
14 90 Team LRP Poland BMW EWC 801 39 Lp.
15 6 ERC Endurance Ducati Ducati EWC 798 42 Lp.
16 91 ENERGIE ENDURANCE 91 Kawasaki SST 797 43 Lp.
17 119 Slider Endurance Yamaha SST 789 51 Lp.
18 11 SRC KAWASAKI FRANCE Kawasaki EWC 787 53 Lp.
19 34 JMA RACING ACTION BIKE Suzuki SST 786 54 Lp.
20 97 ADSS 97 Kawasaki SST 785 55 Lp.
21 35 TMC 35 PMO Yamaha SST 778 62 Lp.
22 85 TEAM RACING 85 BY SOLEANE Kawasaki SST 777 63 Lp.
23 15 Aprilia Le Mans 2 Roues Aprilia SST 777 63 Lp.
24 30 TEAM GT ENDURANCE Yamaha EWC 775 65 Lp.
25 135 CAM RACING TEAM Suzuki SST 769 71 Lp.
26 22 TEAM 202 Yamaha SST 767 73 Lp.
27 101 Team Aviobike Yamaha SST 765 75 Lp.
28 45 METISS Metiss EXP 761 79 Lp.
29 83 JLD CITYBIKE Yamaha SST 761 79 Lp.
30 16 FERRE FEURPRIER RACING Yamaha SST 760 80 Lp.
31 78 TEAM PL PERFORMANCES  Yamaha SST 751 89 Lp.
32 14 MACO RACING Team Yamaha EWC 749 91 Lp.
33 20 Moto Sport Endurance Yamaha SST 744 96 Lp.
34 53 MANA-AU COMPETITION Suzuki SST 740 100 Lp.
35 27 TRT 27 / Bazar 2 La Becane Suzuki SST 740 100 Lp.
36 116 Kingtyre Fullgas Racing Team Kawasaki EWC 731 109 Lp.
37 70 Atlantic Racing Team Honda SST 667 173 Lp.
38 74 SEIGNEUR MOTORSPORT BMW SST 615 225 Lp.
NEM HALADT ÁT A CÉLVONALON
39 121 FALCON RACING Yamaha SST 796 44 Lp.
FELADTÁK A VERSENYT
40 66 OG MOTORSPORT BY SARAZIN Yamaha SST 662 178 Lp.
41 333 VILTAIS RACING IGOL Yamaha EWC 622 218 Lp.
42 9 TECMAS MERSEN GMC BMW EWC 493 347 Lp.
43 212 WERC MOTORS EVENTS Suzuki SST 493 347 Lp.
44 65 Motobox Kremer Racing #65 Yamaha EWC 470 370 Lp.
45 77 Wójcik Racing Team EWC 77 Yamaha EWC 469 371 Lp.
46 72 JUNIOR TEAM LMS SUZUKI Suzuki SST 305 535 Lp.
47 36 3ART BEST OF BIKE Yamaha SST 275 565 Lp.
48 41 RAC41-CHROMEBURNER Honda SST 166 674 Lp.
49 37 BMW MOTORRAD BMW EWC 151 689 Lp.
50 56 PLAYERS Kawasaki SST 133 707 Lp.
51 777 Wójcik Racing Team STK 777 Yamaha SST 109 731 Lp.
52 96 TEAM MOTO AIN Yamaha EWC 59 781 Lp.

 

Szívből gratulálunk a magyar versenyzőknek a kitartásukért és helytállásukért!

A 2022-es Endurance világbajnokság június 04-05-én, a Spa-i 24 órás viadallal folytatódik majd, a legendás belgiumi Spa-Francorchamps pályán, amely 20 év után fog ismét FIM világbajnoki futamot rendezni.