back to top
2024. október 09. 08:13
KezdőlapMotoGPBastianini két bukás ellenére is rekordidővel az élen

Bastianini két bukás ellenére is rekordidővel az élen

Talán végre visszatér az olasz önbizalma: az elmúlt versenyeken nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerette volna. Le Mans fordulópont lehet.

Enea Bastianini bukással kezdte az első szabadedzést még délelőtt. Az eset a 8-as kanyarban történt. Délutánra azonban olyannyira erőre kapott, hogy nemcsak a legjobb időt szerezte meg, de minden idők legjobb körét teljesítette a 4,185 km-es aszfaltcsíkon. Ugyan a második szabadedzésen is elszenvedett egy bukást a Dunlop-sikánban, de eredménye kárpótolta ezért a hibáért.

„Szerencsére addigra befejeztem a kört. Valami hiba mindig csúszik a számításba. Kár, mert szerettem volna inkább ünnepelni ma. Az első szektor a délelőtti edzéstől kezdve remekül ment. Az első kanyart rendkívül gyorsan tudom bevenni, a motor abszolút stabil. Az utolsó körben kissé kiszélesítettem a hármas kanyart. Tulajdonképpen jó ív lett volna, ha a négyes kanyar kijáratát nézzük, de sajnos elestem. Az első szektoron kell a legkevesebbet dolgoznunk.”

„Számomra biztonságot jelent, hogy újra elöl tudok lenni. Jerezben egy kissé összecsaptak felettünk a hullámok, mert nagyon sokat változtattunk a motoron, és soha nem éreztem igazán jól magam rajta. Még mindig nem egészen világos, hogy miért. Valami még mindig nem működik rendesen, ami kár, mert a téli teszten gyorsak voltunk. Néha előfordul, hogy nem tudunk megoldást találni. A legfontosabb, hogy újra megvan a sebesség. Ez már legalább rendben van.”