Manuel Lettenbichler sérülésből tért vissza Szerbiában, ráadásul rögtön a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett. Mögötte bolgár és brit dobogós.
A KTM Factory Racing versenyzője, Manuel Lettenbichler nyerte a FIM Hardenduro-világbajnokság második fordulóját, a szerbiai Xross Hard Enduro Rallyt. A német versenyző ezzel tehát rendkívül eredményesen tért vissza sérüléséből, és ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.
Lettenbichler mögött történelmi eredmény született. Teodor Kabakcsiev ugyanis (Team Bulgaria powered by ECONT) lett az első bolgár, aki a FIM Hardenduro-világbajnokság bármely versenyhétvégéjén dobogóra állhatott. A dobogó legalsó fokára Graham Jarvis (Jarvis Racing Team Husqvarna) állhatott fel. Jarvis a második forduló után holtversenyben vezeti a bajnokságot a Husqvarna Factory Racing versenyzőjével, Billy Bolt mellett.
Magabiztos győzelem
A Szerbiában rendezett Xross Hard Enduro Rally utolsó versenynapján minden szem a KTM Factory Racing versenyzőjére, Manuel Lettenbichlerre szegeződött, aki a harmadik napot a verseny új vezetőjeként kezdte. A német versenyző a második napon kiemelkedően teljesített, így pedig közel nyolc perc előnye volt legközelebbi riválisa, Kabakcsiev előtt.
„Mani” lendületesen kezdett, és az első speciális szakaszon az első helyen végzett. A közel kétórás szakaszon szoros volt a csata, de a KTM-es ismét maga mögött tudta tartani riválisait. Végül újabb három perccel növelte előnyét. A Sherco Factory Racing versenyzője, Wade Young lett a második, Bolt pedig a harmadik leggyorsabb. Kabakcsiev, bár veszített Lettenbichler mögött, Jarvist le tudta szakítani magáról. Így megerősítette pozícióját az összesített második helyen.
Egy rövid, 44 perces szakasz várt a versenyzőkre a 2. speciális szakaszon, és ezúttal Jarvis volt az, aki négy másodperccel megelőzte Boltot. Őket Lettenbichler követte a harmadik helyen. Az Xross Hard Enduro Rally utolsó speciális szakasza szinte csak formalitás volt a német éllovas számára, és mivel nem hibázott, Lettenbichler magabiztosan megnyert FIM hardenduro-világbajnokság második fordulóját.
Kabakcsiev az utolsó szakasz megnyerésével biztosította be dobogós helyezését. Mögé Graham Jarvis, állhatott fel a dobogó harmadik helyére. Jarvis az utolsó napot kényelmes előnnyel kezdte a negyedik helyen álló Bolt előtt. Azzal, hogy Jarvis kettőből kétszer dobogón zárt, holtversenyes vb-éllovasnak mondhatja magát a superenduro-világbajnok Billy Bolt mellett társbérletben.
Bolt egyébként még nyerte a szerdai AKRAPOVIC Straight Rhythm prológot, valamint az első nap végén is vezetett. A második nap volt az, ami végül leszorította a dobogóról. A negyedik helyre visszaesve a britnek nem volt könnyű dolga, végül nem is tudott mit kezdeni Jarvisszel. A top 5-öt a dél-afrikai Wade Young tette teljessé. Young három perccel zárt Bolt mögött.
A junior kupa
A FIM hardenduro-junior kupában a Rigo Racing versenyzője, Matt Green volt az, aki tökéletes hetet teljesített, és megnyerte a harmadik napot. Ezzel ő lett a FIM hardenduro sorozat első junior futamgyőztese. A dél-afrikai versenyző emellett javított összetettben is, ahol a 10. helyen végzett.
Mögötte szoros volt a küzdelem a junior dobogó további helyeiért. A brit Mitchell Brightmore (Rieju) maga mögött tudta tartani az izraeli Suff Sellát (AG Racing Team 89) ők végeztek a második és harmadik helyeken.
A FIM hardenduro-világbajnokság legközelebb Ausztriába látogat. Június 16-19. között a Red Bull Erzbergrodeóban rendezik meg a harmadik fordulót.
A főszereplők nyilatkozatai
Manuel Lettenbichler: „Elképesztő! Őszintén szólva nagyon meglepett, hogy nyertem. Nem úgy jöttem ide, hogy erre számíthatok, de a dolgok elkezdtek a kedvem szerint alakulni, és megcsináltam a munkát. Azt hiszem, a második nap volt a döntő, nagy előnyt építettem ki. De tudom, hogy a szerencse gyorsan változhat, ezért a harmadikon is koncentráltnak kellett maradnom. Hosszú ideje nem versenyeztem már. Így visszatérni, és újra győzni, ez csodálatos.„
Teodor Kabakcsiev: „Ez egy hihetetlen hét volt. Abban reménykedtem, hogy a körülmények megfelelnek majd nekem, és így is lett. Minden nap a legjobbamat adtam, és azt hiszem, ez volt a legjobb megoldás. Remélhetőleg ez csak a kezdet, és továbbra is versenyezhetek ezekkel a srácokkal ezen a szinten!„
Graham Jarvis: „Hű, nagyon örülök ennek a dobogónak. Kettőből kettő az király. Minden napot úgy vettem, ahogy jöttek, és ez valahogy magától jött össze. Úgy érzem, hogy a régi önbizalmam kezd visszatérni. Kevésbé aggódom a térdem miatt, és ez jó jel. Az Erzbergrodeo következik, ott leszek a következő versenyen.„
Matt Green: „A junioroknál győzni fantasztikus, és a 10. helyen végezni az összesítésben pedig tökéletes befejezése a hétnek. Nagyszerű, hogy idén is van ez az osztály. Így a fiatalabb versenyzők egy újabb platformot kaphatnak, ahol teljesíteni tudnak.„
Eredmények
A végeredmény:
Poz. | Versenyző | Csapat | Idő |
1 | Manuel Lettenbichler | KTM | 11:10:04 |
2 | Teodor Kabakcsiev | KTM | 11:20:07 |
3 | Graham Jarvis | Husqvarna | 11:28:35 |
4 | Billy Bolt | Husqvarna | 11:37:27 |
5 | Wade Young | Sherco | 11:40:27 |
6 | Michael Walkner | GasGas | 11:47:10 |
7 | David Cyprian | KTM | 12:07:55 |
8 | Alfredo Gómez | GasGas | 12:23:55 |
9 | Will Hoare | GasGas | 12:27:10 |
10 | Matt Green | GasGas | 12:45:20 |
A bajnokság állása 2 forduló után:
Poz. | Versenyző | Csapat | Pont |
1 | Billy Bolt | Husqvarna | 30 |
Graham Jarvis | Husqvarna | ||
3 | Teodor Kabakcsiev | KTM | 27 |
4 | Mario Roman | Sherco | 26 |
5 | Wade Young | Sherco | 22 |
6 | Alfredo Gómez | GasGas | 21 |
7 | Manuel Lettenbichler | KTM | 20 |
8 | Michael Walkner | GasGas | 18 |