2023. december 06. 09:11
KezdőlapMotorsportLecuona is megy a suzukai nyolcórásra

Lecuona is megy a suzukai nyolcórásra

A HRC Superbike-újonca, Iker Lecuona is ott lesz a japán endurance-futamon, a suzukai nyolcórás versenyen augusztusban.

Superbike-világbajnoki bemutatkozása óta kiválóan alakul Iker Lecuona szezonja. A korábbi KTM-pilóta pedig augusztusban megint egy új műfajban, az endurance-versenyzés világában próbálhatja ki magát a suzukai nyolcóráson. A versenyen olyan nagyágyúk is ott lesznek majd, mint például Jonathan Rea. Lecuona csapattársai a 33-as rajtszámú CBR1000RR-R Fireblade Hondán Nagasima Tecuta és Takahasi Takumi lesznek.

Bár kellett hozzá Rea és Razgatlıoğlu ütközése, a tény attól még tény: Lecuona Assenben már dobogós helyezést is ünnepelhetett. A HRC újonca jelenleg ötödik összetettben, alig valamivel lemaradva a gyári yamahás Andrea Locatelli mögött. A fiatal spanyol nemrég tesztelt is Suzukában, a versenyt magát majd augusztus hetedikén rendezik.

Izgatottan várom a suzukai 8 órás versenyt a Team HRC-vel” – fogalmazott Lecuona. „Ez lesz az első alkalom, hogy egy hosszútávú versenyen indulok. Tudom, hogy a suzukai verseny fizikailag nagyon kemény a versenyző számára a magas hőmérséklet, az extrém páratartalom és a sok előzés miatt. De nagyon tetszik a pálya, és alig várom, hogy belekezdhessek. Csapattársaimmal és a technikai stábbal együtt mindent megteszek majd azért, hogy a dobogó legfelső fokára állhassak.

Lecuona csapattársai közül Takahasi Takumi jelenleg a brit Superbike-bajnokságban versenyez. A japán az évek során háromszor nyerte már meg a versenyt. A másik japán, Nagasima Tecuta a HRC tesztpilótája. Célja az, hogy hozzásegítse a HRC-t 2014 óta az első győzelemhez a versenyen. Akkor Takahasi csapattársai Michael van der Mark és Leon Haslam voltak.

Varga Ákos
Varga Ákoshttps://p1race.hu
Valentino Rossin nőttem fel, és szerintem ő marad "A" kedvenc versenyzőm. De a MotoGP sem csak és kizárólag ő, hát még az egyetemes motorversenyzés világa! Gyárilag, az egyik végzettségem szerint olasz-spanyol szakos tanár vagyok, így be is tudjátok viszonylag könnyen lőni, merrefelé irányul alapvetően az érdeklődésem... :)