2024. április 20. 06:42
KezdőlapSuperbikeNagyon várta már a WSBK-debütálást Mackenzie

Nagyon várta már a WSBK-debütálást Mackenzie

Szinte már terhes volt Tarran Mackenzie számára, hogy soha nem jött össze a Superbike-világbajnoki debütálás. A tervek viszont ezek után nagyok.

Volt időszak, amikor a brit Superbike-bajnokság versenyzői jobbnál jobb eredményeket értek el a vb-versenyeken is. Bár szabadkártyás indulások továbbra is vannak, az igazán jó eredményeket most már jóval nehezebb letenni az asztalra. Pontosan egy évtizede ugyanis a brit bajnokság motorjainak teljesen más az elektronikája.

Nem volt egyszerű hétvégéje Tarran Mackenzie-nek (és Peter Hickmannek) sem. Mackenzie ugyanis egyrészt egy új bajnokságba csöppent, másrészt pedig hiába brit bajnoki címvédő, a debütálása során közel sem volt még egészséges. Plusz ott volt még számára a pszichológiai nyomás is, hiszen nagyon régóta tervezték már a világbajnoki bemutatkozást. Most viszont, hogy ez a teher lekerült róla (olyan eredményekkel, amilyenekkel), hirtelen sokkal felszabadultabb lett.

Igyekeztem a lehető leghamarabb felvenni a fonalat” – idézi fel a hétvége folyamatait a Doningtonból végül három ponttal távozó Mackenzie. „Fel kellett tűrnünk rendesen az ingujjat, hiszen a szerelők jó néhány éve nem dolgoztak Magnetti Marellivel. Emellett pedig nem vagyok még mindig száz százalékos állapotban, a brit bajnokságban is csak két hétvégét teljesítettem. Viszont szerencsére javulni tudtam edzésről edzésre, ami végül pontokat jelentett. Sajnálom azt, amit Vierge-nek okoztam.

Mackenzie jön még vb-hétvégére. „Sűrű a naptár, hiszen előbb jön a BSB-ben Brands Hatch, a következő héten meg újabb világbajnoki futamok Mostban. A második sérülésem időrendben sok mindent borított, hiszen a debütálás Assenben lett volna. Aztán majd ősszel, október végén Portimao következhet.

ForrásGPOne