back to top
2024. október 07. 13:18
KezdőlapSuperbikeHaslam tud pontot szerezni a Pedercininek

Haslam tud pontot szerezni a Pedercininek

A Loris Cressontól való elválás óta a Pedercini Kawasaki csapat különböző versenyzőkkel indult a Superbike világbajnokságon. Leon Haslam a Donington Parkban bebizonyította, hogy a csapat számára lehetségesek a pontok.

A világbajnokság aragóniai futama után a Pedercini csapat és Loris Cresson útjai elváltak. Azóta az észak-olaszországi csapat különböző versenyzőkkel indul a futamokon. Leon Haslam Assenben, Isaac Vinales Estorilban és Alessandro Delbianco a hazai versenyen Misanóban ugrott be.

Közülük kizárólag Haslam tudott pontot szerezni: Assenben a második főfutamon a 13. lett. A múlt hétvégi Donington Parkban rendezett forduló első futamában újabb bajnoki pontot gyűjtött, a sprintfutamon 15. lett, a második főfutamon pedig kiállni kényszerült.

„Kemény hétvége volt” – mondta Haslam. „Vesztettünk a kigyorsítésan és botladoztunk a fékezésnél. Jó volt, hogy az első futam elején elkövetett hiba után sikerült pontot menteni. A sprintfutamban én voltam a legjobb Kawasaki privát versenyző, a második főfutamban pedig a top 10-ben voltam, amikor elkezdődött a probléma. A pozitív dolgokat viszem magammal.”

„Mint mindig, Leon most is mindent beleadott, és ismét megmutatta, hogy van egy olyan motorunk, amivel pontokat lehet szerezni” – mondta Lucio Pedercini csapatfőnök. „A vasárnapi probléma nélkül a szezon legjobb eredményét érhettük volna el. Tudom, hogy egy jó versenyzővel jó munkát tudunk végezni. Sok tapasztalatunk van, és tudjuk, mire van szükségünk. A problémánk mindig a költségvetés. Természetesen idén a lehető legjobbat akarjuk kihozni magunkból, de a fő fókuszunk már a 2023-as költségvetés biztosítása.”

Az év hátralévő futamait legfeljebb két különböző versenyzővel szeretnék teljesíteni. „Leonnak fix Most és Portimao, de Magny-Cours-ban és Barcelonában nem tud rajthoz állni, mert ott átfedések vannak a BSB-vel” – mondta Pedercini a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában. „Azon dolgozunk, hogy a tengerentúli futamokon is versenyezzen velünk Argentínában, Indonéziában és Ausztráliában. Misanóban Delbianco nagyon peches volt, mert volt egy probléma a motorral. Addig nagyon elégedett voltam vele, el tudom képzelni, hogy azokat a futamokon is ő üljön a motorra, amikor Leon nem tud.”