back to top
2024. október 08. 14:58
KezdőlapSuperbikeVierge folytatja a HRC-vel 2023-ban

Vierge folytatja a HRC-vel 2023-ban

Újabb gyári alakulat létszáma vált hivatalosan is teljessé a Superbike világbajnoki mezőnyében. Bejelentették, hogy a Moto2-ből érkező Xavi Vierge marad a Honda gyári csapatánál 2023-ban is.

Xavi Vierge WSBK második szezonját is a Honda színeiben fogja teljesíteni 2023-ban. A csapat felállása így nem változik az ideihez képest, a versenyzőpárost jövőre is Iker Lecuona és Vierge alkotják majd. A két versenyző a sok változás ellenére is bizonyítani tudott az idei szezonban, sorra jönnek az élmezőnyhöz közeli eredmények tőlük.

Vierge-t a szezon első két fordulójában két törött borda gyötörte. Ezt a sérülést március végén gyűjtötte be, amikor Barcelonában a tesztelésen elszenvedett egy highside-ot. Estorilban először került a legjobb négy közé, amikor az első futam utolsó körében megelőzte csapattársát. Misanóban a Superpole futamon a dobogóért folytatott küzdelem után ismét negyedik lett. Két nehéz futam következett számára ismételten sérülés miatt a Donington Parkban és Mostban. A problémák ellenére Vierge magabiztosan vág neki a szezon második felének, most, hogy a jövője biztosítva van.

A 2023-as szerződéséről Vierge így nyilatkozott: „A szezon kezdete óta úgy gondolom, hogy nagyon jól működtünk együtt! Erősek vagyunk, és az idei év néhány futamán megmutattuk, hogy megvan a sebességünk. Persze nem értük el azokat az eredményeket, amiket szerettünk volna, de harcolunk érte, és úgy gondolom, hogy ez a legjobb megoldás, ha együtt folytatjuk. Az eredmények meg fognak érkezni, szóval nagyon örülök a folytatásnak! Az év második felében olyan pályákra érkezünk, amelyeket ismerek, mint például Barcelona és Portimao – ahol Álvaro Bautista tavaly jó eredményeket ért el. Szóval remélhetőleg közelebb kerülünk ezekhez a pozíciókhoz, és megpróbálunk majd harcolni ezekért és még több helyezésért.”

Leon Camier csapatfőnök is osztozott az izgalomban, mondván: „Xavi idén szuper jól motorozott, és őszintén szólva nem volt szerencséje néhány sérüléssel, de a teljesítménye, a munkamorálja és a gyorsasága abszolút megvolt. Nagyon versenyképes volt, úgyhogy most egy olyan időszakra van szüksége, amikor nincsenek sérülései. Szerintem ott lesz a negyedik-hatodik helyért folytatott harcban, ahol egy jó hétvégén jelenleg is állunk.

„A folytonosság nagyon jó, és ez egy stabil platformot biztosít a japán mérnökök számára is, hiszen Xavi és Iker iránya nagyon hasonló. Ha új embert ültetnénk a motorra, akkor újra kellene kezdenünk, duplán ellenőrizni a meglévő elemeket stb, míg most azzal az alappal folytatjuk, amit már ismerünk vele és azzal az iránnyal, amit elkezdtünk és ez gyorsabbá teszi a fejlesztést.”