back to top
2024. június 19. 08:30
KezdőlapMotoGPBár szakítanak, Fernández hálás a KTM-nek

Bár szakítanak, Fernández hálás a KTM-nek

Raúl Fernández a Tech3 KTM színeiben futotta újonc szezonját a MotoGP-ben. Egy év után máris távozik, de nem haraggal.

2020-ban még a Moto3-ban volt negyedik év végén, tavaly pedig már a Moto2-ben múlt kevésen a világbajnoki cím Raúl Fernández számára. Az Ajo KTM motorosát így tehát az osztrákok fel is hozták a királykategóriába, ahol a Tech3 színeiben ejthette meg bemutatkozását.

Fernández bemutatkozása nem sikerült a legkönnyebben, a szezon első nyolc futamából egyen sem tudott pontot szerezni – igaz, kettőn el sem tudott indulni. Jelenleg öt ponttal rendelkezik, amivel 24. összetettben. Legjobb eredménye a sachsenringi 12. hely.

Bár nemrég például Stefan Pierer vezérigazgató is kritizálta őt, és általában egy hullámvasút volt a két fél kapcsolata, Fernández hálával a szívében gondol a KTM kötelékében töltött évekre.

Ahogy azt már tudjátok, elválnak útjaink év végén a KTM-mel” – mondja Fernández, akit a crash.net idéz. „Hálás vagyok viszont nekik a segítségért, amit az évek során nyújtottak. Már a Red Bull Rookies Cup óta részét képezik az életemnek és a karrieremnek, már akkor a család tagja lettem. Ezekben az években voltak csodálatos pillanataink és nehezebb pillanataink, de mindenek felett rengeteget tanulhattam. Szeretném leszögezni, hogy a szívem részben mindig narancssárga lesz, hiszen fontos része volt a KTM az életemnek. Köszönöm.

Raúl Fernández kapcsán sokáig a legtöbben azt valószínűsítették, hogy vissza kell térnie a Moto2-be. Végül maradhat a királykategóriában 2023-ban is, méghozzá az Apriliákra váltó RNF versenyzőjeként.

ForrásCrash.net