2024. április 19. 23:53
KezdőlapMotoGPBagnaia: Jack a barátom, ahogy Enea is

Bagnaia: Jack a barátom, ahogy Enea is

A Ducati gyári versenyzője, Pecco Bagnaia a harmadik helyen ért célba Buriramban. Bár a múlt héten Japánban még sok gondja volt az esőben, mégis élt a lehetőséggel, hogy újra harcba szálljon a világbajnoki címért.

„Hogy őszinte legyek, nem voltam boldog. Reggel a bemelegítés során próbáltuk megtalálni a megfelelő hátsó gumit a száraz versenyre. Minden tökéletesen ment, jó tempót tudtam menni. Ez volt életem egyik legjobb bemelegítése.” – magyarázta Pecco a verseny után.

„Aztán amikor láttam, hogy a Moto3-as futam után elkezdett esni az eső, nem is kicsit, hanem szakadt, kicsit le voltam törve. Szerencsés voltam, hogy Jack eljött hozzám, és sok mindenről beszélt velem. Adott néhány tippet. Ő egy igazi csapattárs. Nehéz lesz újra ilyesmit létrehozni. Remélem, jövőre ugyanez lesz a helyzet az Eneával is.”

„Jack a barátom, Enea is. Előbbivel nagyon jó a kapcsolatom, nagyon jól ismerjük egymást. Furcsa volt, hogy Japánban és Indonéziában olyan lassú voltam vízen. Ezért Jack többé-kevésbé azt mondta nekem, hogy jobban higgyek magamban a vizes pályán.”

A verseny második felében párharc alakult ki Marc Márquezzel, aki egyszer még Peccót is megelőzte, de nem tudta tartani az ívet. Hogyan alakult a küzdelem a nyolcszoros világbajnokkal?

„Csak próbáltam előtte maradni. Szerettem volna felzárkózni az élen állókhoz, ami nagyon nehéz volt, mert a verseny utolsó részében az első gumi elkopott. Az első kerék nagyon gyakran blokkolt. Olyan harcunk volt, mint Aragónban, mert megpróbált megelőzni. Zarco is nagyon keményen nyomta, de én erősen fékeztem, így nem könnyítettem meg a dolgukat.”

„Nagyon fontos lesz, hogy versenyképes legyek Ausztráliában. Nem lesz könnyű dolgunk, mert az évnek ebben az időszakában az időjárás általában nagyon vegyes ott. Ennek ellenére nagyon várom már, hogy ott versenyezhessek. Úgy érzem, hogy ott majd jól tudunk teljesíteni.”