2024. március 28. 17:53
KezdőlapSupersportPortimão: Az elképesztően izgalmas futamot Aegerter húzta be, Sebestyén a top10-ből bukott

Portimão: Az elképesztően izgalmas futamot Aegerter húzta be, Sebestyén a top10-ből bukott

Óriási küzdelmet hozott a Supersport kategória második portimãói futama, amelynek végén Aegerter megszerezte első győzelmét a portugál pályán.

A szombati nap után voltak büntetések és hiányzók a rajtrácson. Tom Booth-Amos az első versenyen elkövetett felelőtlen motorozásért hosszú körös büntetés kapott. Taccini és Huertas pedig hiányoztak a rajtrácsról, előbbi egészségügyi okok miatt, utóbbi pedig Steeman hatalmas bukása után visszalépett a versenyzéstől.

Caricasulónak sikerült legjobban a rajtja, az első kanyarban már az élen fordult Aegerter előtt. Hatalmas volt a helyezkedés a futam elején, Caricasulo visszaesett a harmadik helyre az első körben, majd két versenyzőt előzve visszatért az élre, Aegerter pedig a negyedik helyig csúszott hátra, majd van Straalen is elment a svájci mellett.

Az ötödik körben Sebestyén Péter megfutotta a verseny leggyorsabb körét (ezt később több versenyző is felülmúlta) és már a 14. pozícióban motorozott. Eközben Manzi állt az élre Caricasulo és Cluzel előtt. Aegerter és Baldassarri az ötödik-hatodik helyen haladtak a verseny ezen szakaszában, a duó nagyot meccselt a pozíciókért.

Körről-körre változott a vezető pilóta kiléte. Aegerter előre menekült legnagyobb riválisa elől, Cluzel és Manzi előzésével felért a harmadik helyre.

10 körrel a leintés előtt kiélezett küzdelem zajlott az élen, miközben a holland van Straalen a kavicságyban fejezte be a futamot. Caricasulo magabiztos motorozással visszavette a vezetést Aegertertől, akit Niki Tuuli is meg tudott előzni. Sebestyén Péter ekkor a 11. helyen haladt.

A folyamatos csatározások következtében az élmezőnyben egy 10 versenyzőből álló vonat alakult ki, ami parázs küzdelmeket hozott a pozíciókért. Aegerter többször kísérelt meg előzést Caricasulóval szemben, de az olasznak hosszú ideig sikerült visszaverni támadásait.

6 körrel a leintés előtt még mindig teljesen nyílt volt a küzdelem a dobogóért, a versenyzők rendkívül motiváltan (néhol agresszívan) küzdöttek a pozíciókért.

4 körrel a leintés előtt Tuuli és Manzi buktak. Baldassarri lökte meg Tuulit, aki vitte magával Manzit is. Baldassarri ugyan talpon tudott maradni, de visszaesett a hetedik helyre. Az olasz hosszú körös büntetést kapott felelőtlen motorozásért, a finn versenyzőt pedig az orvosi központba kellett szállítani a bukás következtében további kivizsgálásra. Az esések eredményeként Sebestyén Peti már a 10. helyen haladt.

2 körrel a leintés előtt Caricasulo, Aegerter és Öncü alkotta a vezető triót, a győzelem kérdése még teljesen nyitott volt. Aegerter első portimãói győzelméért küzdött, az utolsó körben az élre is tudott állni, Caricasulo pedig visszacsúszott a negyedik helyre. A második pozícióban De Rosa látta meg a kockás zászlót Can Öncü előtt.

Aegerter újabb diadalával megdöntötte Locatelli rekordját (12 elsőség egy szezonon belül), 13. győzelmét szerezte a szezon során.

Sebestyén Péter a top10-ben motorozott, de az utolsó körben bukott.

A futam végeredménye: 
1 D. AEGERTER Ten Kate Racing Yamaha Yamaha
2 R. DE ROSA Orelac Racing Verdnatura  Ducati 0,501
3 C. ONCU Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 0,625
4 F. CARICASULO Althea Racing Ducati 0,630
5 B. SOFUOGLU MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 2,153
6 J. CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha 2,253
7 L. BALDASSARRI Evan Bros. Yamaha 5,961
8 H. SOOMER Dynavolt Triumph Triumph 7,796
9 I. VINALES D34G Racing Ducati 11,902
10 N. BULEGA Aruba.it Racing  Ducati 14,112
11 A. VERDOIA GMT94 Yamaha Yamaha 14,158
12 S. JESPERSEN Kallio Racing Yamaha 15,367
13 M. BRENNER VFT Racing Yamaha 16,477
14 M. KOFLER CM Racing Ducati 22,035
15 O. VOSTATEK MS Racing Yamaha  Yamaha 24,873
16 O. BAYLISS BARNI Spark Racing  Ducati 27,177
17 F. FULIGNI D34G Racing Ducati 27,989
18 P. HOBELSBERGER Kallio Racing Yamaha 29,078
19 B. CURRIE Motozoo Racing Kawasaki 29,203
20 M. KAWAKAMI MS Racing Yamaha  Yamaha 31,117
21 J. GIMBERT VFT Racing Yamaha 33,509
22 J. DIAZ CORBELLA I+Dent Racing Team Yamaha 53,443
Nem ért célba:
RET SEBESTYÉN PÉTER Evan Bros. Yamaha 1 kör
RET N. TUULI MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 4 kör
RET S. MANZI Dynavolt Triumph Triumph 4 kör
RET J. BUIS Motozoo Racing  Kawasaki 7 kör
RET G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha 10 kör
RET T. BOOTH-AMOS Prodina Racing Kawasaki 10 kör
RET T. EDWARDS Yart – Yamaha Yamaha 11 kör
RET Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 13 kör